Elkezdték a nagyszabású reptérfejlesztést Bécsben

Félmilliárd euróból 2023-ra Schwechaton jelentősen átalakítják a régi 2-es terminál belterét és keleti mólóját, valamint méretes bővítést kap a 3-as terminál - értesült az AIRportal.hu

Ünnepélyesen elkezdődött a bécsi légikikötő nagyszabású fejlesztése. A már korábban bejelentett építkezések az üzemeltető közleménye szerint négy éven át tartanak majd. Az 500 millió eurós beruházás részeként teljesen átépítik a régi, 2-es terminál belterét, központi biztonsági ellenőrző területet és három új poggyászkiadó szalagot alakítanak ki, valamint az újabbik, 3-as terminált 70 ezer négyzetméterrel bővítik. A reptérüzemeltető nem titkolt célja, hogy a 4 csillagos Skytrax-minősítés után 2023-ra, amikorra elkészülnek a munkálatok, elérjék az 5 csillagot. A néhány éve már alig használt, az 1960-as évekből származó 2-es terminál teljes átépítése révén alakítják ki az új, központi utasbiztonsági ellenőrzőpontot, ahonnan így könnyebben elérhetők lesznek a környező beszállókapuk, és itt kap helyet a három új poggyászkiadó-szalag is. Mindezekkel a tervek szerint 2020 végére készülnek el.

Cserébe a nem-schengeni forgalmat kiszolgáló Pier East (keleti móló) ellenőrzőpontjai megszűnhetnek, az épületszárnyat kívülről és belülről is átalakítják, nagyobb tereket létrehozva, és alkalmassá teszik a legnagyobb repülőgépek fogadására is. Ezen munkát 2021-ben kezdik, és 2023-ra végeznek, addig teljesen lezárják az utasok elől. A forgalmi előtér felé alakítják ki a 3-as terminálhoz kapcsolódó, 70 ezer négyzetméteres, többszintes bővítményt. A tájékoztatás szerint itt újabb üzletek, éttermek, kávézók és bárok lesznek, és ide költözik ezen terminál központi utasbiztonsági ellenőrző területe is. Az építkezés 2020 közepén kezdődik, és szintén 2023-ra fejeződik be. A közlemény szerint természetesen figyelnek a fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontokra is, a tervezéstől a kivitelezésen át a későbbi üzemeltetésig.

Forrás: Airportal.hu


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.