Felszabadulásunk kezdőnapján indul a Wizz Air moszkvai járata

Szeptember 23-án, ugyanazon a napon, amikor a szovjet csapatok 1944-ben „felszabadították” az első magyarországi települést, Battonyát, elindítja régóta várt moszkvai járatát a Wizz Air légitársaság.

Szíjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az új járat megnyitása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a „keleti nyitás fontos lépése az új moszkvai járat indulása”. Hozzátette, hogy az Oroszország és hazánk közötti gazdasági kapcsolatok további fejlődéséhez elengedhetetlenül szükségen a légi összeköttetések bővülése.

A Malév leállásával egyszereplősre szűkült piacon jelenleg heti 14 járatot üzemeltet Budapest és Moszkva között az Aeroflot légitársaság, amelynek a két ország közötti légügyi egyezmény értelmében eredetileg 10 járatra szól az engedélye, a megnövekedett kereslet miatt azonban további négy járat működtetésére kapták meg ideiglenesen az engedélyt.

Szíjártó kiemelte, hogy a Malév repülési jogát megpályáztatta a légügyi hatóság, és a Wizz Air nyerte meg a járatindítás jogát. Magyar részről tehát már korábban is elindulhatott volna a Wizz Air járata, azonban az orosz hatóságok csak a napokban hagyták jóvá a kérelmet.

Több pozitív hatás is várható az új járattól: a jelenleginél kedvezőbb indulási és érkezési időpontokat ajánl a fapados, és az árak csökkenése is borítékolható a versenyhelyzet megjelenése miatt - jelenleg átlagosan 30%-kal olcsóbbak a jegyárak Bécs és Moszkva viszonylatában, mint Budapest és Moszkva között.

Harmadrészt a növekvő kapacitások miatt több orosz turista érkezhet hazánkba. Ez különösen fontos, mivel Oroszország már most is a negyedik legjelentősebb küldőpiacunk, az orosz vendégek évente 600 ezer vendégéjszakát töltenek a hazai szálláshelyeken, ráadásul tavaly 30%-os volt a vendégéjszakáik növekedése.

A gazdasági kapcsolatos további erősítését is szolgálja az új járat, hiszen Moszkva a harmadik legjelentősebb külföldi gazdasági partnerünkké lépett elő. Szíjártó kiemelte, hogy újra kell tárgyaljuk, EU-konformmá kell tennünk az Oroszországgal megkötött légügyi egyezményt, erről legközelebb szeptemberben egyeztet a két ország az Orosz - Magyar Gazdasági Vegyesbizottság ülésén. A tárgyalások célja, hogy nőjön a két országból repülhető városok köre, szűnjenek meg azok a jelenlegi korlátozások, amelyek csak 1-1 város, illetve 1-1 légitársaság kijelölését teszik lehetővé.

Szíjártó hozzátette, hogy tudomása szerint más orosz légitársaságok is indítanának hazánkba járatot, ha erre lenne lehetőség. A Wizz Air a magyar légügyi hatóságtól megkapta a repülési jogot a Budapest-Szentpétervár útvonalra is, itt még várni kell az orosz fél jóváhagyására.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója elmondta, hogy a légitársaság is követi a „keleti nyitás” politikáját. „Európa stagnál, ezért kelet felé kell nyitni” – fogalmazta meg a stratégiát. Tavaly 12 millió utast szállítottak 177 bázisrepülőterükről, amelyek közül 9 Kelet-Közép-Európában található. Összesen 96 desztinációt kínálnak 36 országban. Flottájuk egységes, 45 darab Airbus A320-asból áll.

Jelmondatuk: a „Keletet kötjük össze a nyugattal” - és ez egyre inkább így lesz: tavaly elindított, első Budapest-Tel-Aviv-járatuk után ma már hét útvonalat kínálnak az izraeli nagyvárosból, és hasonlóan kívánják bővíteni dubai útvonalaik számát. A légitársaság által kínált üléskapacitás 23%-a immár Európán kívüli úti célokba irányul.

Minden új repülőgépet ún. sharklettel szerelnek fel, ennek segítségével messzebbre tudnak repülni, alacsonyabb fogyasztás mellett repülőgépeik – Dubai ennek a megoldásnak köszönhetően tudott bekerülni az úti célok közé. Váradi emlékeztetett egy korábbi bejelentésükre is, miszerint októberben indul utazási irodájuk, a Wizz Tours Magyar- és Lengyelországban.

Váradi igyekezett egy tévhitet is megcáfolni. meglátása szerint a Malév eltűnésével elsősorban olyan átszálló forgalom tűnt el Ferihegyről, ami az ország turizmusa szempontjából nem volt jelentős, helyettük viszont a Wizz Air járatain valódi turisták jelentek meg. Véleményét adatokkal is alátámasztotta: a Budapest Airport utasforgalma gyakorlatilag stagnál, a hazai szálláshelyeken mért külföldi vendégéjszakák száma ellenben 16,4%-kal nőtt idén májusban a tavalyihoz képest.

Idén hat új úti célt - Dubai, Baku, Málta, Isztambul, Hurghada és Moszkva – vezettek, illetve vezetnek be Budapestről. Kiemelte, hogy moszkvai járatindításuk eredményeként a két főváros közötti üléskapacitás közel a duplájára nő, és megközelíti a Malév megszűnése előtti, csúcsnak számító 13.300-at.

„Jövőre visszaáll az a kapacitás, amire piaci igény van” - tette hozzá. Moszkvában a belvároshoz legközelebb fekvő Vnukovóra repülnek szeptember 23-tól hetente ötször, a későbbiekben járatbővítés is elképzelhető.

A Sólyom Airways esetleges megjelenését konkrétan nem kommentálta Váradi, azt azonban megjegyezte, hogy „Nem azokat az időket éljük, amikor sikeres lehet egy új belépő az európai légi piacon. Nincs a régióban gazdasági növekedés és drága a kerozin.”


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.