Fertőtlenítős mosással erősített a COVID alatt a mosodahálózat

A Bubbles nevű hazai alapítású önkiszolgáló mosodahálózatot itthoni és határon kívüli terjeszkedés közben érte el a koronavírus-járvány.

Márciusban elrendelték a kijárási korlátozást, ez durván érintette az önkiszolgáló mosodáival új piacot teremtő hazai indítású Bubbles-t is. Azonnali fordulattal, alkalmazkodással reagáltak, ami a költségcsökkentés mellett új fejlesztéseket és szolgáltatásokat is jelentett, számol be a hazai alapítású startup előremenekülési akciójáról a Forbes.hu hírportál.

Ceglédi Csongor, a Bubbles vezérigazgatója meséli, a korlátozás elrendelése előtt már felmérték, hogy a működéshez szükséges anyagok közül minek a beszerzése kerülhet veszélybe, mi jön külföldről. Ez az az időszak volt, amikor még nem volt kimutatott fertőzés Magyarországon, de már fennakadások voltak a beszállítói láncoknál. A Bubbles mosó- és szárítógépei Olaszországból származnak, a vegyszerek jó része Belgiumból. Berendeltek utóbbiból a szokottnál jóval többet, aztán kiderült, nem lett rá szükség.

Ma már tudjuk, az áruszállítás később zavartalan maradt, a forgalom ellenben bezuhant. Emlékezetes, hogy azon a bizonyos március közepi hétvégén aki tudott, home office-ra váltott, Budapestről pedig eltűntek a külföldi turisták. A következő napokban egyszerre kellett a Bubbles-nak is költséget csökkentenie és a bevételzuhanást mérsékelni.

A két fő költségelem náluk a bérek és az üzletek bérleti díjai. Utóbbiaknál egyszerűbb a helyzet, menni kellett és alkudni. A bérbeadók nagy része bele is ment a csökkentésbe, ezen kívül levettek minden extrát, kényelmi szolgáltatást a mosodákból: például a wifit, vagy a zeneszolgáltatást.

Ami a HR-vonalat illeti, azt hamar eldöntötték, hogy a bizonytalan helyzetben nem építenek le, fontos, hogy megtartsák a speciális szakértelmet. Már csak azért is, mert munka akadt bőven az új helyzetben, új, távmunkás körülmények között.

Közben a kijárási korlátozáshoz kapcsolódó intézkedések kapcsán már az sem volt biztos, hogy nem kell teljesen bezárniuk a mosodáknak, de állásfoglalást kértek az illetékesektől és az jött vissza, hogy nyitva maradhatnak. Így legalább a teljes leállást elkerülték a magyar üzletekben. A feladat adott volt: az új helyzetre reagálva menteni a menthetőt.

Abból indultak ki, hogy egy dolog biztosan és tartósan megváltozott: csökkenteni kell a fizikai kontaktust, elsődleges lesz a távolságtartás. A hozom-viszem szolgáltatást két nap alatt fejlesztették és integrálták. Ennek a lényege, hogy házhoz mennek érte és mosás után házhoz is viszik a kimosott ruhát, ágyneműt, az pedig már a segítség kategória is, hogy a 65 év felettieknek magát a kiszállítást ingyen adják. Lett készpénzes előrefizetés, meg minden zsák folyamatos fertőtlenítése. Egy új applikációval is kijöttek ki, amiben már elérhető egy olyan funkció is, hogy a fizetőautomatához hozzá sem kell érnünk, a mosást a mobilról indíthatjuk.

Az, hogy mire volt a leginkább igény, azt Ceglédi Csongor a legjobban egy új mosóprogram sikerével illusztrálja. Bevezették ugyanis a 60 fokos fertőtlenítő mosást, amelynél a gép dupla adag fertőtlenítőszert adagol, változatlan áron. Szinte azonnal majdnem minden második mosató erre az opcióra szavazott, ennek a húzásnak pedig komoly szerepe volt abban, hogy limitálni tudták a visszaesést.

A Forbes korábban beszámolt róla, hogy Csehországban kezdtek mosodákat nyitni, az év végére 20 egységet terveztek, összesen a két országban a tavaly év végi 47 üzletről közel a duplájára bővültek volna. Ezt persze azonnal felülírta a járvány, épp a negyedik üzlet nyitott volna, amikor beköszönt a koronavírus és a cseh szabályozás értelmében a prágai üzleteknek be kellett zárniuk.

A leállás alatt a növekedési terveket is újra kellett gondolni. A cseh piaccal kapcsoltban az volt a terv, hogy részben a magyar EBITDA-ból finanszírozzák, de most elképzelhető, hogy keresnek egy partnert rá és master franchise-rendszer keretében bővítik. Az itthoni nyitási tervek nem változtak, a franchise partnerek megvannak, áprilisban és májusban is nyitottak üzleteket és még terveznek további hatot az első fél évben.

Az Airbnb-forgalom túlsúlyos Király utcai egységnél pedig felújításra használták ki, hogy nulla turista mellett koszos ágynemű is alig keletkezik a bulinegyedben. Az áprilisi mélypont után májusban már elindult a visszakapaszkodás és a növekedés folytatódik júniusban is, a cégvezető szerint a vártnál jobban.

A tartalékokat most egy óriási marketingkampányra fordítják, jó időben és jó csatornán küldött üzenetekkel próbálják visszanyerni a lemorzsolódott ügyfeleket és behozni újakat. 

Forrás: Forbes


Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál

Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál 

Pénteken kezdetét vette a Zsolnay Fényfesztivál, amely már az első napon ezreket vonzott Pécs belvárosába.
Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat

Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat 

Hatvan pályázótól érkezett százhúsz alkotás a megadott határidőig.
Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán

Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán 

Magyarország, Erdély és a Felvidék kínál minőségi zenét minden korosztálynak a következő hét fesztivál eseményein.
Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden

Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden 

Bár ellenérzések korábban is felmerültek a pirotechnikai bemutató kapcsán, ezúttal egészen más állt a háttérben.
Le kell bontani egy balatoni kilátót

Le kell bontani egy balatoni kilátót 

Életveszélyessé vált a faszerkezet.
Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok  

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik.
Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség

Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség 

Az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült.
Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.