Madármegfigyelő központot létesítenek Horvátországban

Ornitológiai központ létesül a horvátországi Lonjsko Polje Nemzeti Parkban, ahol 250 madárfaj él, közülük 170 ott is fészkel. A terület költözőmadarak, így a feketególyák fontos megállóhelye is.

A nemzeti park Sziszek (Sisak) városával közösen mutatta be kedden a 40 millió kunás (1,7 milliárd forint) projektet, eddigi legjelentősebb beruházását. A szakmai igények kielégítésén túl a projekt fontos szerepet játszik majd a turizmus fejlődésében is - hangzott el a sajtótájékoztatón. Az ornitológiai központ otthonául az Oberhofer-Hangi-kúria elhagyatott épületét jelölték ki. A központban helyet kap egy kiállító- és oktatóterem, valamint egy kutatóközpont laboratóriummal. Szálláshelyeket hoznak létre ornitológusok és más vendégek számára, bővíteni akarják a szabadidős lehetőségeket, éttermek, madárfigyelők, játszóterek, könyvtár és egy amfiteátrum kialakítását is tervezik.

A Lonjsko Polje Nemzeti Park a Száva folyó széles kanyarulatában, Sziszek és Nova Gradiska között helyezkedik el több mint 500 négyzetkilométeren. A nemzeti park nemcsak Horvátország, hanem az egész Duna-térség legnagyobb védett mocsaras, lápos területe. Élőhelyet kínál többek között a fehér gólyának, a kanalas gémnek, a rétisasnak, a vadkacsának, az egerészölyvnek, a kormoránnak és olyan veszélyeztetett fajoknak is, mint a kerecsensólyom vagy a cigányréce. A nemzeti parkban található Cigoc falu is, ahol csaknem minden ház tetején van gólyafészek. A település 1994-ben elsőként nyerte el az Európai Gólyafalu címet.

Forrás: MTI


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.