Második nyári szezonjára készül a Sun & Fun Holidays

Törökország, Egyiptom és Tunézia szerepel a tavaly debütáló Sun & Fun Holidays 2010. nyári kínálatában. A társaság utasai heti két-két charterjárattal juthatnak el mindhárom úti célba.

A tour-operátor katalógusbemutatóján Nemes Mariann marketingvezető elmondta, hogy első évüket sikeresnek ítélik meg, a legnépszerűbb desztináció Hurghada volt. 500 viszonteladóval kötöttek szerződést. A rendezvényen négy törökországi partnerük is bemutatkozott. A földi szolgáltatásokat nyújtó Akay Travel képviselője elmondta, hogy 12 éve dolgoznak kelet-európai, köztük magyar utasokkal, és ők is részt vettek az idei katalógusok kidolgozásában. Később megismerhettük az Ela Hotels, a Seher Hotels és az Aydinbey Hotels kínálatát is.

Seher Resort, Törökország

Nemes Mariann hangsúlyozta, hogy az idei nyár fókuszában Törökország áll. Emlékeztetett arra, hogy még tavaly év végén a legelsők között adták ki idei katalógusaikat. Törökországban újdonság, hogy garanciális szállodákkal is dolgoznak. Egy török és egy egyiptomi hotel Sunny Club klubszállodaként működik majd, gyerekanimációval a nyári iskolai szünet alatt. Az idei katalógusok újdonsága az ajánlatok tematikus bontása: célcsoport szerint prestige, family, relax és young kategóriákba sorolták a szállodákat, így az értékesítők azonnal tudják, kinek érdemes az adott hotelt javasolni. Sikeresen indult a Sun & Fun Holidays előfoglalási akciója, amely Tunézia esetében február végéig, a másik két úti cél esetében március végéig él.

Jutalékot a bruttó csomagár után fizetnek, amelynek mértéke online foglalások esetén 13%-tól indul, és elérheti akár a 15,5%-ot – hangsúlyozta Kovács Péter hálózatvezető.

Hozzátette, hogy az új szabályok értelmében januártól áfanyilatkozatot kell tennie minden utasnak. A Sun & Fun Holidays utasai Törökországba hétfőnként a Travel Service gépeivel utazhatnak június 6. és szeptember 26. között, míg csütörtökönként június 2. és október 20. között a Malév járatain tehetik meg ugyanezt. Törökországban katalóguson kívüli szállodai ajánlatokra is lehet számítani, és két körutazást is kínálnak.

Egyiptomba heti két chartert kínálnak a Travel Service gépein, a járatok kedden és pénteken közlekednek. A hurghadai és sharmi üdülések mellett nílusi hajóutat és üdüléssel kombinált körutazást is kínálnak. Tunéziába a Tunisair járatait vehetik igénybe utasaik, hetente kétszer, kedden és pénteken.

Az esten elhangzott, hogy 100 m2-es standdal jelen lesznek az Utazás kiállításon, és mindhárom úti célba terveznek tanulmányutat az év folyamán. Legjobb értékesítőiket oklevéllel jutalmazták. A Corinthia Hotel Royal báltermében mediterrán vacsorával ért véget az est.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.