Megint egy park ütötte fel a fejét a pesti belvárosban

Tavaly magunk is személyesen járultunk a kiskörútra, a budapesti városháza mellé, hogy rácsodálkozzunk a pop-up parkra. Akkor, látva, hogy a valóságtól semmiképp sem elrugaszkodott ötlet megvalósításának vagyunk tanúi, feltettük a kérdést: jövőre is lesz. Lett.

Bár akkor nem biztattak minket a folytatással, valahol éreztük, hogy azt a kihasználatlan belvárosi teret 2018-ban is kihasználják a köz javára. És mit lát, csinál ott a köz? 

"Az idén is megépülő POP-UP parkban ezúttal a sport került előtérbe, hiszen több kihelyezett eszköz segítségével mozoghatunk a szabad levegőn éjjel-nappal. A park helyszíne lehet egy délelőtti megbeszélésnek vagy akár munka utáni szabadtéri edzésnek is, így nem csak lemerült telefonunkat, de magunkat is feltölthetjük a pálmafák árnyékában" - fogalmaz közleményében a Főváros.

 

A térátrendezés a nemzetközileg is ismert és elismert Hello Wood partnerségével történt, akik a korábbi munkáikhoz hasonlóan egyedülálló ötletekkel tervezték át a parkot. A BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft-vel karöltve kialakított színes rongyszőnyegeket idéző „hullámvonal” mottójú installációjuk, mozgalmas felületekkel egészíti ki és új közösségi funkciókkal tölti fel a tér meglévő elemeit, a fák lombjait bővítő árnyékoló vitorlák pedig tovább növelik a hűsölésre alkalmas területeket. A fociláz a parkot is elérte, így a helyet kapott a foci vb-re reflektáló lelátó installáció is. "A korábbi évhez képest, a visszajelzésekre reagálva jelentősen növeltük az ülő és árnyékoló felületet, amelyet még különleges növényvilággal és esti fényekkel egészítettünk ki." – emelte ki Ráday Dávid a Hello Wood társalapítója.

Az idei év különlegességeként - utalva Budapest 2019-es Európa Sportfővárosa címére - a fókusz a sportoláson, a szabad levegőn való mozgáson van, erre igyekeztek felhívni a figyelmet a szervezők a különböző sporteszközök telepítésével. Pinpong, teqball, Izom Tiboroknak tornapálya, vagyis street work out. 

De! "A testmozgáson kívül az agyunkat is tornáztathatjuk a parkban, hiszen az építők több sakktáblát is kihelyeztek" így a közlemény.

Szerintem menjenek el, nézzék meg. Itt meg a pop-up park 2017!


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.