Mesebeli karácsonyfával és mézeskalácsházzal várja az ünnepeket a Continental Hotel

Hagyomány a Dohány utcai Continental Hotel Budapestnél, hogy karácsonyi gyertyagyújtásra invitálják partnereiket. Idén sok újdonság várta a meghívottakat a 10 méter magas álomfa alatt.

Ha jövőre 10 éves születésnapját ünnepli a ház, akkor az ünnep ráhangolódásának számító évbúcsúztató legszebb ünnepekre idén 10 méter magas fát állítottak a Continental Hotel  Budapest lobbyjában - vendégeik nagy örömére. 

A karácsonyi ünnepeket köszöntő üzleti partnerpartin a házban a kezdetektől, 10 éve dolgozó Jakab Gábor, az értékesítési csapat vezetője köszöntötte a meghívottakat - a ház igazgatóját, Géher Zoltánt ledöntötte egy vírus -, aki elmondta, a fa melletti mézeskalácsházikót Barka Áron chéf vezetésével a konyhai csapat készítette, és a chéf sajátkezüleg díszítette fel az illatozó mesebeli építményt.

Másról is beszámolt az értékesítési igazgató. Többek közt bemutatta Vezekényi Pétert a meghívott üzleti vendégeknek, aki január 1-től a Prestige Hotel Budapest, valamint a Boutique Hotel Budapest vezetését veszi át. Valamint megtudhattuk, 2019-ben eddig 140 ezer vendégéjszakát regisztráltak  az ünnepségnek helyet adó Continental Hotel Budapestben, ez átlagosan 88 százalékos foglaltságot jelent - ami egészen kiváló eredmény, és az egész csapat összehangolt és profi munkáját dícséri.

Elhangzott még, hogy a Continentalban a felújítási munkálatokat 2018-ban kezdték, akkor 100 szobát újítottak fel, az idei évben újabb 92 követte, és jövőre, a 10 éves évfordulóra még 89 szoba van hátra , valamint az étterem és a konyha teljes felújítása, modernizálása - ami, reményeik szerint - a július 15-i születésnapra befejeződik. 

Gasztronómia terén megtudhattuk, az adventi brunch nagy siker, januárban ehhez még famiily brunch-ot is kínálnak majd a vendégeknek, sikeres boros programjuk, a Borduett is folytatódik jövőre, nyáron a BBQ-partik is visszatérnek csütörtökönként.

Hogy milyen meglepetéseket tartogat a szálláshely csapata születésnapjukra, azt egyelőre titok övezi, de a Continental lelkes csapatát ismerve, kreatív különlegességekből július 15-e közeledtével biztos nem lesz hiány.

Forrás: turizmusonline.hu


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.