Nem sikerült megmenteni, összeomlott a szélmalom

Összedőlt az utolsó túrkevei szélmalom, amely a 19. században épült, pedig korábban 20 millió forintot költöttek a felújítására.

Összedőlt az utolsó túrkevei szélmalom, amely a 19. századból származott - erősítette meg a vagyonkezelést végző Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársa szerdán az MTI információit.

Barna Tamás elmondta: jelenleg a szakértői véleményekre várnak, hogy kiderüljön, mi okozhatta az egyesület és a túrkevei önkormányzat közös tulajdonában levő épület összeomlását kedden. A malomnak néhány nappal ezelőtt az egyik oldala egyébként már kidőlt. Hozzátette: akkor még kérdéses volt, hogy mi legyen a malom sorsa, mára egyértelművé vált, hogy nem kerülhet sor felújításra.

A bontást követően az önkormányzattal egyeztetnek a malom sorsáról - árulta el. Mint elmondta: több tervük is van, az egyesület nem adta fel a reményt, hogy emléket állítson az utolsó túrkevei szélmalomnak, jelenleg keresik ehhez a forrásokat. A tervek között szerepel egy kisebb szélmalom építése is az összedőlt darabjainak felhasználásával, hogy a területen levő molnárházzal együtt turisztikai célú hasznosításra nyíljon lehetőség.

Barna Tamás felidézte, hogy az egyesület 2005-ben vette vagyonkezelésbe az akkor már nagyon rossz állapotban levő, tizenöt-húsz éve elhagyatott, tető nélküli, belülről rothadásnak indult épületet. A malomban az ötvenes évekig folyt az őrlés, ezt követően folyamatosan pusztult az épület, 1987-ben már életveszélyessé kellett nyilvánítani.

A malom megmentése érdekében pályázatokat nyújtottak be, 2006-ban és 2009-ben összesen mintegy 20 millió forint támogatást sikerült a malom felújítására és állagmegóvására fordítani. A sikeres pályázatoknak köszönhetően a belső felújítás megtörtént, ám a legutóbbi, a külső palást felújítását célzó pályázaton nem nyertek.

Megjegyezte: egy malom rekonstrukciója azért is különleges, mert egyedi szerkezete miatt csak belülről kifelé lehet haladni vele. Szólt arról, hogy tavaly hasonlóképpen omlott le Kunszentmártonban egy szélmalom. Az örökségvédelmi hivatal munkatársai arra készülnek, hogy alaposan átvizsgálják a megyében még meglévő összes ilyen épületet - mondta el Barna Tamás. Túrkevén egykor egyébként tizenhárom szélmalom működött. 

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.