Negyven évvel ezelőtt lódult meg az ország gazdasága, amikor olajat és földgázt találtak ezen a földön. Nem csoda, hogy az omániak imádják Kábúsz bin Szaíd al-Búszaídi szultánt, hiszen a modernizálás gyakorlatilag egybeesik az 1970-ben trónra lépő uralkodó regnálásával. Arról nem is beszélve, hogy az olajnak köszönhetően itt nem kell adót fizetni, a lakosok ingyen kapnak földet, és ha nincs pénzük, kamatmentes hitelt az építkezésre. Még egy néhány fős sivatagi törzsnek is odavezetik az áramot, építenek mecsetet, biztosítanak egészségügyi ellátást, és elviszik a gyerekeket az iskolába, amely természetesen ingyenes. Kábúsz szultán egyébként nagyon visszavonultan él, nem lehet tudni, éppen melyik palotájában lakik, sőt még azt se, van-e felesége. Angliában tiszti akadémiát végzett, és az apja elleni palotaforradalommal, brit támogatással került hatalomra, miután az öreg szultán az olajból befolyó pénzeket nem volt hajlandó modernizálásra fordítani.

Ez itt nem Dubaj!

Bár Maszkatban a reptérről a városközpontba vezető út egyik oldalán szinte kizárólag építkezéseket – jórészt félkész mecseteket –, a másikon autószalonokat látni, Omán nem az a felhőkarcolós-maseratis világ, mint a szomszédos Dubaj. A szállodákat leszámítva szinte kizárólag hagyományos arab, illetve indiai és portugál hatásokat mutató épületet lehet látni. Igen, portugált is, mivel Maszkat 1507 és 1650 között portugál gyarmat volt. Erődítményeik ma is állnak, éppen restaurálják őket. Maseratit vagy más drága sportkocsit amúgy Ománban nem lenne okos dolog venni, mert bár az aszfaltutak kiválóak, ilyen nem jut mindenhova. Az országban elég sok a sivatagi vagy kősivatagi út, utóbbi egyszerűen úgy áll elő, hogy dózerrel félretolják a sziklákat, nem csoda, hogy a helyiek inkább terepjárókat használnak. Omán felszíne egyébként jellemzően kősivatag, bárhová mentünk, feltorlódott üledékes kőzetek és vörös sziklák szegélyezték az utat, és a látványt csak néha törte meg egy-egy száraz kóró vagy épület – bizonyos helyek túlzás nélkül már ismerősek voltak a Mars-járók képeiről.

A szultán és az imám két országa

Az Ománi Szultanátus az Arab-félsziget délkeleti sarkában helyezkedik el, pontosan a Ráktérítőn, északról az Egyesült Arab Emírségek, nyugatról Szaúd-Arábia, délnyugatról pedig Jemen határolja. Területe 309 501 négyzetkilométer, lakossága 2,8 millió fő, közülük több mint nyolcszázezer ember vendégmunkás, főleg Indiából, Bangladesből és Pakisztánból. Az országot egy háromezer méter magas hegylánc választja ketté, régebben valóban két ország is volt: a tenger felőli részt a szultán, a szárazföld felé esőt az imám irányította. Az ország déli része, Szalála környéke már monszunos terület, amely júniustól októberig teljesen kizöldül, és megterem a banán és a kókusz. Az omániak nem csak az építészetben tartották meg a tradícióikat, szinte mindenki hagyomá-nyos öltözéket visel. A nők fekete burkát – az ország belsejében színesebb ruhák is vannak, de a kendő ott is kötelező –, a férfiak pedig a disdasának nevezett, fehér, khaki vagy szürke tunikát a helyi fejfedővel vagy turbánnal. Nőket alig látni nyilvános helyen, bár a szultán e területen is igyekszik modernizálni: már 1971-ben olyan törvényt hozott, hogy a nők is megválaszthatják, kihez mennek feleségül, persze ezzel a tradíciókat nem nagyon sikerült felülírni, még mindig leginkább az apa intézi a dolgot a leendő férjjel, akinek egyébként komoly összeget is le kell tennie leendő apósának. Az egyetemeken a diákok fele nő, és az országban több tanárnő van, mint férfi, 2008 óta pedig nők is birtokolhatnak ingatlant. Ezzel Ománt tartják az öböl menti országok között élenjárónak a nemek közti egyenlőség tekintetében, persze európai szemmel még így is elképesztő az egyenlőtlenség. Az arab tavasz 2011-ben ide is elért, a tüntetések során egy embert lelőttek, a szultán pedig munkahelyeket és támogatásokat ígért. Később kormánykritikus bloggereket tartóztattak le, közülük hatot éppen ottlétünk előtt valamivel ítéltek 12–18 hónap börtönre és pénzbüntetésre.

Szárazság és víz

Amikor december közepén az országban jártunk, éppen sikerült elkapnunk egy esőt. Vendéglátóink szerint nagy szerencse, hogy láthattuk az évi négy-öt zivatar egyikét – van olyan, hogy két évig egyáltalán nem esik. Ennek ellenére Maszkatban még az utak mentén is szépen gondozott pázsitok, sőt virágágyások láthatók, ezeket sótalanított tengervízzel öntözik, ami egyáltalán nem olcsó mulatság. A maszkati lakosság vízellátása is tisztított tengervízzel történik. Érdekes módon mégis mindenhol a víz nyoma látszik, esőzéskor ugyanis – talaj híján – a víz lezúdul a köveken a tenger felé, emiatt az utak mellett is hatalmas vízelvezető árkok vannak, és számos helyen látni vízelvezető szurdokokat is. Így alakultak ki az oázisok – vádik – is, amelyek népszerű kirándulóhelynek számítanak, természetesen főleg azok, amelyekben állandóan van víz. A Bimah víznyelő közkedvelt turistacélpont: egy húsz méter mély gödörben található tengerszemről van szó, amelyben akár fürdeni is lehet. Kialakulásáról kétféle elképzelés is van: vagy meteor ütötte kráter, vagy a sós tengervíz és a hegyekből érkező édes esővíz találkozásából születő reakció oldotta ki – mi inkább az első verzióra szavaznánk. Másmilyen vízelvezető csatornákat is láthatunk: ez emberkéz alkotta hálózat, amely a hegyekből kiindulva állandó vízellátást biztosít a települések számára. A legrégebbi ilyen csatornák a vaskorból, azaz időszámításuk előtt 1000 környékéről származnak, és még ma is nagyjából háromezer használatban van közülük. 2006-ban öt vízvezetéket felvett az UNESCO a világörökség-listájára. Szárazságról szólva: alkoholt gyakorlatilag sehol nem lehet vásárolni, és fogyasztása tiltott is nyilvános helyen. Az egyetlen nagy szupermarketben, amelyet láttunk, viszont egész soron árulták a különböző gyümölcsös álsöröket. De az ideutazók nagy része valószínűleg úgyis szállodába érkezik, ahol ez a probléma nem merül fel, itt lehet vásárolni alkoholt, illetve egy liter szeszt be is hozhatunk saját célra.

Luxus a semmi közepén

Omán szemmel láthatóan néhány évvel ezelőtt kezdett hatalmas súlyt fektetni a turizmusra, ami érdekes kettősséget eredményez: hihetetlen luxusszállók vannak az országban, de lényegében a semmi közepén – egyelőre. Omán hatalmas kincse a szinte érintetlen, 1700 km hosszú tengerpart, amely annyira érintetlen, hogy a Shangri-La itteni egységének strandjához egy védett teknőstojásrakó hely is tartozik. A szállodának saját szakemberei vannak, akik a teknősöket kutatják és óvják. A recepción kérhetjük, hogy szóljanak, ha megkezdődik a teknősök kikelése, így saját szemünkkel láthatjuk, ahogy kis hüllők a víz felé igyekeznek. A Shangri-La Barr Al Jissah nevű szállodája, ahol az első éjszakát töltöttük, valójában három szálloda, az egyik fiatalosabb, van családközpontú, illetve egy olyan, ahova gyerekkel nem lehet jönni, a zsivajmentes pihenés érdekében. Ellátogattunk a Ritz-Carlton Al Bustan hoteljébe is, amely két dologról nevezetes: egyrészt a felső szint a szultáné, ide a személyzet sem léphet be, másrészt amikor Michael Jackson bizonyos jogi ügyek miatt Ománban volt kénytelen a vendégszeretetet élvezni, hét hónapon keresztül itt lakott. Egy éjszakát eltöltöttünk a sivatagban is, táborban. Nem sátrakat kell persze elképzelni, ezek valójában meglehetősen jól felszerelt kis házak, a Desert Nights tábor esetében azzal az extrával, hogy a tető valóban egy sátor, így meglehet az az illúziónk, hogy nomád körülmények között lakunk – de attól még reggel a kellemes fürdőszobában zuhanyozhatunk le.

Erődök, piacok és mecsetek

Omán stratégiai fontosságú helyen fekszik, az Arab-öböl bejáratánál, és egészen a 9. század végéig komoly hatalma volt a térségben, Irántól, a mai Pakisztántól egészen Zanzibárig. (Majd a birodalom hanyatlásával brit befolyás alá került. Ugyan sem gyarmat, sem protektorátus nem lett, de a hatás a mai napig tart.) Emiatt az országban számos erődítmény található, amelyek egy része turisták által látogatható. Érdemes megnézni Nizva városát is, nemcsak a középkori emlékek miatt, hanem mert itt van az ország legnagyobb piaca is. A fővárosban található a szultán nagymecsete is, amely már pusztán grandiózussága miatt is érdekes látnivaló, még ha európai szemnek furcsa is látni például a férfi- és női imatermek közti jelentős különbséget. A férfiimaterem 6500 fő befogadására alkalmas, kupolája ötven méter magas, és itt található a világ második legnagyobb kézzel készített szőnyege. A perzsaszőnyeget két és fél évig készítették, összesen 1,7 milliárd csomóval, területe 4200 négyzetméter és 21 tonnát nyom. A kupolában pedig egy Swarowski- kristályokból álló csillár függ, amely 14 méter magas, nyolc és fél tonna, több mint hatszázezer kristályból áll, és több mint ezer halogénizzó világít benne. A női imaterem díszítetlen és szegényes, az imámot pedig tévén lehet nézni. Maszkattól háromnegyed óra autóútra található a Jebel Sifah üdülőfalu, ami némi építészeti utalásoktól eltekintve teljesen európai jellegű. Ha bekötött szemmel odavinnének, és azt mondanák, Malagában vagyunk, biztosan elhinném. A komplexum jelenleg még épül, mi itt az egyik kész szállóban, a Sifawy Boutique Hotelben laktunk, de lesz itt még Four Seasons, Angsana, Banyan Tree és Viceroy hotel is, összesen 2700 szobával. A szervezők a végére hagyták a legjobbat: az ötcsillagos Chedit, ahol a repülő indulása miatt sajnos csak néhány órát tölthettünk, azt viszont egy éjszakánként negyedmillióba kerülő lakosztályban. A Chediben van a Közel-Kelet leghosszabb, 103 méteres medencéje is, illetve minden elképzelhető és elképzelhetetlen luxust megtalálunk. És hogy ki jön ide ennyiért? A szálloda egyik menedzsere megnyugtatott: az év végi ünnepekre teljesen tele vannak.