Összegzés

Flesch Tamással, az MSZÉSZ elnökével az idei közgyűlést lezáró siófoki gálavacsora végén ültünk le, hogy megtudjuk, ő hogy látja, miképp értékeli az elmúlt két nap történéseit.

Személy szerint nagyon jól éreztem magam, mert úgy érzem, hogy egy nagyon jó hangulatú két napos programon vagyunk túl. Igazán felszabadult szakmai csapat gyűlt itt össze, hogy meghallgassa azokat a friss és trendi témájú előadásokat, és részt vehessen egyéb más programokon – például hazánk gasztronómiai megújulásából is kaptak kóstolót -, arról nem beszélve, ahogy a vendéglátóink, a Hotel Azúr teljes csapata Polgár András igazgató vezetésével, maximálisan kitettek magukért.

Nekem úgy tűnt, sikerült azokkal a témákkal foglalkozunk a két nap során, amelyek ma nagyon életszerűek és fontosak a szakmánk szempontjából. A munkaerőkérdéssel tudjuk, hogy milyen nagy gondok vannak, nem akartunk most erről hosszasan értekezni, de beszéltünk ellenben rengeteget az újdonságokról, így sok előadás érintette a digitalizmust is. Viszont nem abban a formájában, hogy ez egy látványos csoda, hanem konkrét tanácsokat kaptunk ahhoz, hogyan érdemes használni a digitális megoldásokat a mindennapi munkánk során.

Az idei eredmények, amikről beszámoltunk most a tagságnak (pl. oktatási roadshow) látható, hogy szolgáltató szövetségként szeretnénk működni, és bízom benne, hogy a tagság is látja már ennek az első jeleit. Friss gondolatok mellett egy kiváló titkársági csapattal, úgy látom, jó irányba haladunk.

A két nap során rendkívül sok értékes előadást hallhattunk kiváló előadóktól, talán az egyik személyes kedvencem Kovács Balázs előadása volt arról, mit érdemes eltanulni az osztrák turisztikai megoldásokból. Az osztrákok példaértékűen építették fel és működtetik a turizmusukat.

Az MTÜ és a Horwath HTL közös tanulmánya, és előadása a rövid távú lakáskiadásról nagyon fontos és izgalmas téma nem csak szállodásoknak. Külön hangsúlyoznám, hogy így hívjuk, ne pedig tévesen airbnb-kérdésnek, hiszen rövid távon a budapesti lakások 90 százalékát a booking.com-on értékesítik, nem az airbnb-n.

Nagyon pozitívnak látom az irányt az NTAK-kal, jó a szándék, hogy megtörtént a hazai helyzet felmérése annak érdekében, hogy minden tisztességes versenyző pályán maradjon, aki pedig nem, az álljon át a fehér oldalra, vagy pedig ne folytathassa ezt a tevékenységet.

Jövőre tavaszi közgyűlés, majd az őszi tisztújító közgyűlés, a hagyományok szerint akkor majd a fővárosban találkozunk a szállodás kollégákkal. Rengeteg izgalmas feladat és megoldandó kérdés áll előttünk a jövő évben, de biztos vagyok benne, hogy 2020 is egy nagyon sikeres év lesz a magyar turizmus történetében.

Forrás: turizmusonline.hu


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.