hirdetés

Sajtmustra a Hangistállóban

A Magyar Sajtút Hálózathoz csatlakozva Nagyegyházán, szeptember végén avatták fel a Völgy Vidék Sajtút első sajtmegállóját. Ezt az alkalmat használták ki arra is, hogy a pályázati pénzből megvalósult új sajtpince átadását is „elpróbálják” a meghívott turisztikai újságírók közreműködésével. Az igazi átadást az október 3. és 4. közötti kétnapos II. Magyar Sajtmustrára tervezik.

hirdetés

Ribli Ilona és Kolozsvári Mihály, az Óbarok-Nagyegyházán lévő Hangistálló alkotói az egykori Batthyány grófok birtokán, ötszáz négyzetméter alapterületű, több mint száz éves – most felújított – istállóépületben már másodszor adnak otthont a sajtmustrának, amely tavaly is nagy sikert aratott.

A szakújságírókat Hegedűs Imre igazgató, a Bicskei Mg. Zrt. és az Etyeki Sajtút-állomás tulajdonosa tájékoztatta a sajtkészítés szakmai kérdéseiről, majd Kovács László, a KKASE - Sajtkészítők Egyesületének elnöke a Magyar Sajtút Hálózat felépítéséről adott tájékoztatást. Elmondta, hogy a Kis-, Közép-, Agrárvállalkozók, Sajtkészítők Egyesülete (KKASE) a borutak mintájára Magyar Sajtút Hálózat kialakítására vállalkozott. A sajtutak helyi kézműves sajtkészítők együttműködésével jönnek létre, sajtállomások és sajtmegállók alkotják. A sajtállomásokon sajtkészítési bemutatókra, sajtkóstolókra, képzésekre, rendezvényekre, sajtvásárlásra van lehetőség a térség kínálatából. A sajtmegálló alkalmi sajtkínálati lehetőség, egy-egy rendezvényhez vagy eseményhez kapcsolódik. A program az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER Térségek közötti együttműködés jogcím keretében nyert támogatást, LEADER helyi akciócsoportok részvételével.

A Völgy Vidék Sajtkészítői közül hatan is beszámoltak az újságíróknak az indulásukról, hogy miért is kezdtek bele a sajtkészítésbe, majd bemutatták gazdaságukat és termékeiket.

Sajtmustra sajtversennyel

Az ősz első hétvégéjén, október 3-án sajtversenyt és szakmai konferenciát rendeznek a Hangistállóban, a felkért, független zsűri a szakmai nap folyamán a nemzetközi sajtversenyek meghatározott szempontrendszere alapján bírálja el a termékeket. A verseny és a mustra másnap, 4-én folytatódik, sajtvásárral és sajtünneppel, ahová a nagyközönséget várják sajtkészítési bemutatóval, vajköpüléssel, sajtkavalkáddal, színvonalas zenei programokkal. A II. Magyar Sajtmustrán az odalátogatók nemcsak vásárolhatnak a sajtokból, hanem minősíthetik is azokat – szavazhatnak a Mustra legjobb sajtjára.

Pinceátadás
Pinceátadás

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Az új szabályokat figyelembe véve változnak-e Önöknél az árak?

Kiadónk társoldalai