Thummerer siker

Tarolt a noszvaji pincészet a világ egyik legrangosabb borversenyén.

Három aranyérmet és két ezüstöt nyert a Thummerer Pincészet a világ egyik legrangosabb borversenyén Franciaországban.

Az áprilisban megrendezett Challenge International du Vin a földkerekség egyik, ha nem „A” legelismertebb borversenye, melyre a borvilág – borász, borkereskedő, sommelier, tájékozott borfogyasztó – egyhangúlag meghatározó erőpróbaként tekint világszerte. Akárcsak egyetlen érmet is megszerezni ezen a versenyen, nemzetközi klasszis sikerként könyvelhető el. 2020-ban a Thummerer Pincészetnek ez ötszörösen is sikerült, ezzel a nemzetközi porondon is beírta magát a megkerülhetetlen tényezők közé.

„Hosszú évek óta nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezen a rangos versenyen megmérettessük borainkat. Az elnyert három arany- és két ezüstérem óriási eredmény! Nagyon büszkék vagyunk, ez visszaigazolása annak, hogy továbbra is jó úton járunk”, mondta Thummerer Vilmos, a pincészet alapítója.

Az idén 44. alkalommal megrendezett Challenge International du Vin egy vakkóstolás formájában szervezett borverseny. Méretét jól érzékelteti, hogy idén 33 ország 3538 bora versengett, valamint 800 kóstoló ízlelt. Idén öt, a 2016-os szüretből készült nagy vörösborral nevezett a Thummerer Pincészet a bordeaux-i borversenyre, melyek mindegyike éremmel tért haza.

 

 

Forrás: Turizmus Online


Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.