Új attrakciók az EKF-re Veszprémben

Digitális élményközpont kialakítása is szerepel a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program tervei között, a létesítményben a magyar és a nemzetközi képzőművészet klasszikusait mutatják majd be a modern technika segítségével - jelentette be csütörtöki, veszprémi sajtótájékoztatóján a program megvalósításáért felelős kormánybiztos.

Navracsics Tibor közölte: a megvalósítandó központ a helyi gazdaság motorjaként fog működni, ahol lehetőség lesz workshopok és konferenciák, valamint gyermekeknek szóló szórakoztató, ismeretterjesztő foglalkozások szervezésére is. Mint mondta, a digitális élményközpont tartalmainak kialakításában nagy szerepet szánnak a Pannon Egyetemnek. A másik fontos beruházás az üresen álló, egykori gyermekkórház épületének közösségi térré történő alakítása lesz - fűzte hozzá a kormánybiztos. Mint mondta, "óvatosan bánnak az infrastrukturális fejlesztésekkel", hiszen számos példa van rá, hogy a későbbi üzemeltetés aránytalanul nagy terhet ró a településekre, valamint a munkálatok esetleges elhúzódása kedvezőtlenül befolyásolhatja a rendezvénysorozatot.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere arról beszélt, hogy 24 hónap múlva a tervek szerint már a programsorozat nyitórendezvényének örülhetünk. Az ingatlanfejlesztésekről szólva kiemelte: 2022. december 31-éig minden beruházásnak el kell készülnie, mely az EKF Program elemét képezi. A volt Balaton Bútorgyár területe az önkormányzat tulajdonába kerül, itt fogadóközpontot, parkolót, ideiglenes rendezvényközpontot hoznak létre - részletezte. A digitális élményközpont a veszprémiek által szikvíz parkolónak nevezett területen jön létre. Az egykori piarista gimnázium pedig visszakerül a katolikus egyház tulajdonába, felújítják az épületet - tette hozzá.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.