Közép-Európa turisztikai központjává vált Budapest

Az MSZÉSZ rendkívüli közgyűlésén dr. Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos ismertette a kormányzat turizmussal kapcsolatos elképzeléseit, dr. Niklai Ákos elnök pedig a Szállodaszövetség munkájának értékelését követően megfogalmazta a stratégiai célokat.

A Magyar Szállodaszövetség rendkívüli ülésén Niklai Ákos elnök köszöntötte a meghívott és megjelent vendégeket, majd ismertette a szövetség tavalyi és idei évi munkáját és a jövőre kidolgozott stratégiai javaslatait.

Dinamikusan nő a szálllodák bevétele, de a jövedelmezőségen még javítani kell 

Jelenleg több mint 100 szálloda és mintegy 60 ezer szoba szerepel a KSH nyilvántartásban, a szállodák eredményeiről a szövetség havonta Trend Riportot készít, melyet a Turizmus Trend is rendszeresen közzétesz. A turizmus dinamikusan növekedett tavaly, a belföldi forgalom 45%-át, a külföldi pedig 55%-át teszik ki az összes vendégéjszakának, mindkét küldőpiac sikeres. A belföldi vendégéjszakák száma 7%-kal, a külföldi 4% -kal növekedett az elmúlt évben. Az egyik legfontosabb cél a kapacitás még hatékonyabb kihasználása volt, ez részben realizálódott is, hiszen dinamikusan, mintegy 3%-kal emelkedett a szállodák kapacitása az elmúlt évben. Azonban emellett a szállodák jövedelmezősége és minősége elengedhetetlen szempont, mert látható, hogy a magasabb árak nagyobb bevételt eredményeznek a nemzetközi piacon. Jól mutatja a változást, hogy a REVPAR 12% feletti emelkedést mutat. Voltak olyan hónapok, amikor Budapest, máskor pedig vidék fejlődött jobban – elemzte a statisztikákat Niklai Ákos elnök.

Az európai nagyvárosok által készített rendszeres kimutatásokban megfigyelhető, hogy Budapest nagyon jól szerepel a szobafoglaltságban, legutóbb már a 14. helyen szerepelt. Nettó átlagárban is növekedés tapasztalható, azonban a Szállodaszövetség álláspontja szerint ezen még mindig van mit javítani, hiszen e tekintetben Budapest 31 városból még mindig csak a 26. helyen áll. Fontosak számunkra az új piacok, de az európai piacok még mindig dominánsak, ezért ezekre különösen oda kell figyelni. A top küldőországok között még mindig a legjelentősebb a németországi, de ezen és a latin piacokon (olasz, francia, spanyol) az előző évekhez képest visszaesés tapasztalható. Ezekre a hagyományos piacokra, különösen a német piacra nagyon oda kell figyelnünk az új desztinációk fejlesztése mellett – hívta fel a Niklai Ákos a szakemberek figyelmét.

Az Egyesült Királyságból jelentős növekedést értünk el vendégéjszakák tekintetében, mely részben a közlekedés fejlődésének, a Liszt Ferenc téren történt fejlesztéseknek, a low cost légitársaságok desztináció és járatszámbővüléseinek köszönhető. A környező közép-európai országokból nagy arányú növekedés tapasztalható, Csehországból mintegy 800-szoros növekedés. Niklai Ákos kifejtette, hogy Budapest és ezáltal Magyarország is felértékelődött a régióban, Közép-Európa turisztikai központjává vált. Az orosz piac éves tendenciája megmaradt, a visszaesés némileg csökkent, de még mindig jelentős. A kínai piacon tapasztalható 40% feletti növekedés elsősorban kormányzati, turizmusdiplomáciai lépéseknek és a közvetlen légi járat elindításának köszönhető. Az első negyedévben a szállodák dinamikusan teljesítettek, legutóbb a belföldi vendégéjszakák növekedtek nagyobb ütemben, de mindkét kategóriában emelkedés tapasztalható mind a kapacitás kihasználtságban, mind az átlagárak tekintetében.

Figyelemreméltó eredmény, hogy a minősített kategóriájú szállodáknál az átlagárak jobban nőttek a nem minősített szállodákéhoz képest – mutatott rá a minősítés előnyeire Niklai Ákos elnök. Minőségi szállodákban számottevő növekedés jellemző, konferenciaközpontok létesültek és jelentős attrakciófejlesztés is volt vidéken. Az átlagcsillagszám jelenleg 3,6%, mely jelentős növekedést mutat az eddigiekhez képest.

Előrejelzésekkel is segítik szakmát

A Szállodaszövetség előrejelzést is indított, több szálloda részvételével. E szerint a belföldi kereslet további növekedése várható, melyet a SZÉP kártya is segít, a magyar lakosság magasabb elkölthető jövedelemmel rendelkezik. A MICE forgalom azonban nem növekszik jelentős mértékben az előzetes foglalások alapján, különösen az USA piacán tapasztalható egy nagyobb visszaesés, mely részben a terrorfenyegetettségnek köszönhető. A migránshelyzet alakulása is befolyásolja a turizmus fejlődését, azonban a Szállodaszövetség bízik abban, hogy jelentős negatív változás nem következik be, közvetlen terrorveszély nem fenyeget. Magyarország biztonságos úticél, és továbbra is jelentős szerepe lesz, és az összeköttetés, connectivity jegyében kell gondolkodnunk a jövőben is.

Lobbimunka mellett szolgáltató tevékenység

A lobbimunka mellett az MSZÉSZ szolgáltató tevékenysége is lényeges. A szállodai beruházásokról manuális úton gyűjtik be az információkat, melyek a szakmai sajtóban is megjelentek. "Szeretnénk, ha ezek az új szállodák is ismertté válnának, ezért tagjaink sorába invitáljuk és az olimpiai pályázatra is várjuk őket" - jelentette ki Niklai Ákos elnök. A szállodai minősítési rendszer, Hotelstars védjegyrendszeren alapul, melynek Magyarország már az alapítás óta tagja. A Szállodaszövetség három évenként felújítja és korszerűsíti a kritériumrendszert, mely Európában egyedülálló, hiszen ez nem egy kötelező direktíva, hanem egy olyan alulról jövő szakmai kezdeményezés, melyet a kormányok és az Európai Unió szakbizottsága is támogat. Magyarországon jelenleg 328 szálloda rendelkezik minősítéssel, azonban némileg csökkent a számuk, hiszen egyes szállodák elveszítették korábbi minősítésüket és jelenleg még tart az újraminősítés folyamata. Kiváló eredménynek mondható, hogy a magyar szállodai kapacitás 60%-a minősítésre került, emellett az MSZÉSZ segítséget nyújt más országoknak (pl. Lengyelország, Szlovákia, Románia) is a rendszer bevezetésében. A Hotelstars védjegyrendszer szerepe, hogy a szállodákat ösztönözze a minőségre, idén erre külön kampányt is indított a szövetség a Nemzetgazdasági Minisztérium 7 millió forintos támogatásával.

Az olimpiára való felkészülésben a hazai pályázat szerepe a megfelelő kapacitás biztosítása. A feltételrendszer kialakításában az MSZÉSZ is segített a kormánynak, annak érdekében, hogy minden résztvevő számára kialakulhasson a 'winwin' szituáció, így  a szövetség részt vett a szakmai szervezetek, a kormány, a szakma, a magyar társadalom közös érdekeinek kialakításában. Egységes szerződéstervezetet állítottak össze a szállodáknak, mellyel kapcsolatban már több szállloda vissza is jelzett. Az ünnepélyes alírásra június 1-jén kerül sor az InterContinentál szállodában.

Együttműködés az európai szállodaszövetséggel

A Szállodaszövetség aktív részvevője az európai szállodaszövetségnek, a HOTREC-nek is. Az együttműködés kapcsán Niklai Ákos kiemelte, hogy a schengeni rendszer sokat segített abban, hogy Magyarország még jobban megközelíthető legyen. A digitalizáció megismerése és előnyeinek (az OTA-k, online, mobil rendszerek működésének) kihasználása ma már a turizmus működésének nélkülözhetetlen eleme. Az OTA-kra nagy szüksége van a szállodaiparnak, azonban európai szinten törekvések vannak arra, hogyan lehet a szállodák részére még kedvezőbb feltételeket kialakítani, elsősorban a jutalék csökkentésével. Már jelenleg is sok 'book direct' kampánya van a nagy láncoknak, mellyel a közvetlen foglalást ösztönzik.

Megosztáson alapuló gazdaság turizmusával, az Airbnb kérdésével is sokat foglalkozik a szövetség.  Az Airbnb világjelenség, Magyarországon elsősorban Budapesten, de Balatonon és más nagyvárosokban is népszerű, Budapesten mintegy 6-7000 szoba magánszállás keretében működik. "Többször jeleztük a kormányzati illetékeseknek, s erre a HOTREC és Európai Bizottság koordinálásában kutatások is vannak, hogy megfelelő kormányzati szabályozásra van szükség" – hangsúlyozta Niklai Ákos.

Az energiamegtakarítással kapcsolatos pályázatokra is nagy szükség van, a Szállodaszövetség ennek a lehetőségnek a kihasználására szeretné ösztönözni a szállodákat. A munkaerőhelyzet jelenleg az egyik legsúlyosabb probléma, és a szállodaiparnak és vendéglátásnak egyaránt szüksége van arra, hogy hozzájuthassanak uniós forrásokhoz. A szakmai szövetség ugyanis azon dolgozik, hogy a szállodák minőségét hogyan lehetne az uniós forrásokból javítani.

A helyzetértékelésből adódó feladatok

Niklai Ákos végül összefoglalta a helyzetértékelésből adódó feladatokat.

  • A forgalom növekedése ellenére a szállodák jövedelmezősége nem megfelelő, súlyos gondokkal küzd a szakma. A Szállodaszövetség 2 évvel ezelőtt a Századvég céggel egy elemzést készíttetett, melyet követően komoly makrogazdasági javaslatokat tettek a kormány felé. Olyan javaslatok kerültek megfogalmazásra, melyek a szállodáknak is segítenek és nemzetgazdasági szinten is eredményesek. Ezeket az eredményeket szeretné most a szövetség Bienerth Gusztáv kormánybiztos részére bemutatni, hogy közösen gondolkodhassanak a megoldáson.
  • A vendéglátás talponmaradása céljából fontos eredmény, hogy a vendéglátás áfakulcsa 18 % lesz jövőre, majd ezt követően 5% -ra csökken. Az így realizálódó többlet segíthet a vendéglátás területén a jelenleg drámai munkaerőhelyzet javításában, de felújításokra vagy új szolgáltatások fejlesztésére is lehetőséget kínál.
  • Jelentős mértékben növekedett az infláció az elmúlt 10 évben, ellenben a nettó szobaár, az átlagárak nem érték el az inflációt. A stratégiai gondolkodás keretében a minőségi turizmus növelése érdekében nem csak a foglaltságot, hanem a fajlagos mutatókat, a nettó átlagárat is növelni kell. Az áfakulcsok a szállodaiparban jelenleg növekedtek, mely a jövedelmezőség romlását magyarázza, ezen mindenképpen változtatni kell.
  • A lakáskiadás szabályozása is szükséges kormányzati szinten.
  • A kongresszusi központ létesítéséről kormányzati döntés született, melynek előkészítésében 3 más szövetséggel együtt a Szállodaszövetség is együttműködött, jelenleg 5 milliárd forint van előirányozva ennek fejlesztésére.
  • Az Artisjus-szal elkezdődtek a tárgyalások, több szövetséggel együttműködve.
  • Az MSZÉSZ a nemzeti marketingtevékenységben is közreműködik más társzövetségekkel együtt, annak érdekében hogy a megfelelő brandépítés megvalósulhasson, a 'value for money' elv érvényesülhessen és búcsút mondhassunk végre a 'cheap destination' imázsnak. Jó példa erre a Magyarországon végbement gasztroforradalom és a Bocuse d'Or sikere.
  • A súlyos munkaerőhiány a szolgáltatások minőségét veszélyezeti. Alacsonyak a jövedelmek, a nemzetgazdasági átlag alatt vagyunk, jelentős a külfödi munkavállalás, ellenben a belső mobilitási lehetőség gyenge és alapcsony. Erre kínál megoldást az MSZÉSZ által javasolt alacsony áfakulcs, mely által a turizmus szezonalitásának javítása, ezáltal jobb foglaltság, a munkaerő folyamatos foglalkoztatása érhető el. A szövetség javaslatokat tesz a munkaerőtoborzásra is, de Niklai Ákos hangsúlyozta, hogy a saját munkahely reputációjára és a szakma reputácójára is oda kell figyelni.
  • A Szállodaszövetség dolgozik az oktatás hatékonyságának növelésén is, mivel a duális képzés jelenleg még nem megfelelően került kialakításra.
  • A német piac drámai csökkenését meg kell akadályozni, hiszen jelenleg több mint felét elvesztettük a német vendégéjszakáknak.

Az elnöki értékelés és stratégiai célok bemutatását követően Bienerth Gusztáv kormánybiztos bemutatta a Magyar Turisztikai Ügynökség céljait.

Ezután Matthias Koch, az osztrák szállodaszövetség elnöke, aki maga is sokat segített a magyar Hotelstars rendszer bevezetésében, bemutatta a Jövő szállodája (Hotel der Zukunft) projektet, melyben a vendégek új típusú igényeiről, a megváltozott fogyasztói magatartásról és egy más típusú szolgáltatói hozzáállás szükségességéről beszélt. Ezt követően SZMSZ módosításra, majd a 2015 évi mérlegbeszámoló elfogadására került sor. Végül két izgalmas előadással, Varró Zoltán belsőépítész Jó dizájn, jó befektetés előadásával valamint Hamvas Zoltán, a Bocuse d'Or sikeréről tartott beszámolójával zárult az MSZÉSZ rendkívüli közgyűlése.

Forrás: Vendég&Hotel Online


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.