Mégsem zárt be örökre a Kádár étkezde

Némi előkészület után, a terv szerint bő két hét múlva újra megnyit az örökre elveszettnek hitt kockás terítős, házi kosztos ikonius családi étterem Erzsébetvárosban.

A pandémia kezdetének évében 2020-ban már 63 éve üzemelő kifőzde nemcsak a hetedik kerület, hanem a tágabb budapesti lakosság, sőt a külföldiek számára is fogalommá vált. Sok cég ide vitte el nemzetközi partnereit, ha fontos volt számára, hogy megmutassa a tradicionális magyar és zsidó fogásokat, ahogyan a nagymamáink készítették. Ráadásul a Klauzál téri hely kialakítása is múltidéző. Nem retró, antikvitásból összevásárolt bútorokkal, hanem valóban a Kádár-korszakból maradt itt a járólappal, lambériával, kockás abrosszal, agancs trófeákkal, szikvizes palackokkal együtt. A nevét egyébként az alapító, Kádár Béláról kapta, aki 1957-ben nyitotta meg az üzletet.

A járványügyi intézkedések hatására és a jócskán a 70-et már betöltött második tulajdonos korábbi ígéreteihez híven 2020 tavaszán bezártak, és azóta sem nyitottak ki. Most azonban úgy tűnik, mégsem hagyja veszni a fél Budapest által rajongva szeretett Kádárt Orbán Sándor, és 33 év után továbbadja a stafétát egy olyan üzemeltetőnek, aki méltóképpen gondozza annak tradícióit. Szombaton - még csak az előkészületek erejéig -  már nyitva találtuk a parányi éttermet, és az idős Orbán úr most is ott ült a pénztárgép mögött, ahogy az elmúlt években, évtizedekben vasárnap és hétfő kivételével minden nap, mosolyogva fogadva a nyitott ajtó láttán hitetlenkedve betérő törzsvendégek nosztalgikus érzelmi tolulásait. Ahogy gondolom sokan, mi is izgatottan várjuk, minden marad-e a régiben.

Turizmus Online


Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.