Platinaérmet kapott Londonban a Somlói Kreinbacher pezsgő

A DWWA, a legnagyobb nemzetközi borverseny, amelyre idén rekord számú, 17 200 nevezés érkezett és zsűrizésükben 219 nemzetközi szakértő vett részt Londonban. 

A somlói Kreinbacher Birtok Brut Classic pezsgőjével tűnt ki a mezőnyből, 95 ponttal Platinum – Best Hungarian Sparkling díjat kapott. Tokaj borai mellett így idén először pezsgővel is sikerült platinaérmet kiérdemelni a világversenyen.

A Decanter World Wine Awards versenyt 2004-ben rendezték meg először és a mezőny évről évre nő, 2017-ben rekord számú bort és pezsgőt zsűriztek. A DWWA a legnagyobb és egyik legrangosabb nemzetközi megmérettetés a borvilágban, április végén több mint kétszáz szakértő gyűlt össze Londonban, köztük 65 Master of Wine és 20 Master Sommelier. A díj társalapítója, Steven Spurrier idén átadta a zsűrielnök címet, a posztot három szakértő megosztva töltötte be: Sarah Jane Evans MW, Michael Hill Smith MW és Gerard Basset OBE MS MW*. A kóstolás vakon, borvidékenként és stílusonként történt, a szakértők pontjait összehasonlítva döntöttek az érmekről.

A somlói Kreinbacher Birtok Brut Classic pezsgőjét 95 pontra értékelték a versenyen, ezzel bekerült a kategória legjobbjai közé és az újabb fordulón kiérdemelte a PLATINUM – BEST HUNGARIAN SPARKLING díjat. A verseny történetében hazai pezsgő először kapott az aranyéremnél magasabb elismerést.

A legjobb hazai pezsgőnek választott Brut Classic tradicionális módon készül, alapja furmint, némi chardonnay-val kiegészítve, minimum 22 hónapig seprőn érlelve. A DWWA értékelésében kiemelte kivételes élénkségét, hosszan tartó utóízét, finom habzását és aromáit.

„A kezdetektől azon dolgozik a csapat, hogy nemzetközi mezőnyben mérve is meggyőző szintre léphessünk pezsgőkészítésben. Ez a pontszám és a platinaérem azért különleges számunkra, mert először sikerült somlói pezsgővel olyan kóstolási élményt adnunk a zsűrinek, mint a borok között Tokaj legjobbjai” – fogadta a hírt Prisztavok Zoltán, a Birtok kereskedelmi- és marketingvezetője.

Tokaj három platinaérmet nyert el a világversenyen; a legjobb hazai száraz fehérbor a Szent Tamás Pincészet 2013-as Furmintja lett, a Pajzos Tokaj két édesbora is platinát kapott. A tíz hazai aranyérmes közül nyolc szintén tokaji siker, kettő pedig a badacsonyi Villa Sandahl borainak szól. Somlóról a Kreinbacher Birtok két bora is bronzérmet kapott, az Öreg Tőkék Bora a 2015-ös évjáratból 88 ponttal, a Furmint 2015 pedig 87 ponttal.

Forrás: Élelmiszer Online


Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.
Törzshely a Pesti Broadway-n

Törzshely a Pesti Broadway-n 

Március 23-a este, egyetlen karszalag megvásárlásával részt vehetünk a Színházak Éjszakája összes eseményén.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.