Év elején még féltek, végül csúcsévet zárt a Corvin Hotel Budapest

A 9. kerületi kombóhotel partnertalálkozóján jártunk, ahol megtudtuk, az igazgatónő, Budea Ildikó hamarosan szabadúszóként, de leginkább szakmai mentorként folytatja pályafutását.

Budea Ildikó elárulta, 2018-ban nagyon félt az előttük álló évtől. Úgy képzelte, a piacra kerülő sok új hotel behozhatatlan versenyhátrányba hozza a 9. kerületben található házukat. Az élet azonban felülírta az aggodalmakat és minden elképzelést túlszárnyalóan sikeres évet zártak decmberben: saját eredményeikhez és a környező szállodákhoz képest is nagy léptékű emelkedést realizáltak. 2018-ban 45 000 vendégéjszakájuk,  2019-ben pedig már 46 800 vendégéjszakájuk volt. A Corvinban a január és a február hagyományosan gyengébb hónapok, idén azonban számukra is meglepően erősen indult az év, míg az V., VI., VII. kerület házai inkább panaszkodnak, és a gyenge évkezdést többen a koronavírusnak tulajdonítják.

Budea Ildikó arra is rámutatott, hogy a munkaerőhiány csak részben érinti a Corvint. Az elmúlt 20-22 év távlatában is sok stabil munkaerő dolgozik náluk. Törzsvendégeik száma folyamatosan nő. Mostani sikerük záloga az is, hogy öt évvel ezelőtt közös tulajdonba került az egymás mellett lévő két hotel, a 44 szobás háromcsillagos Sissi és a 42 szobás négycsillagos Corvin, amelyeket összenyitva az Eger Park után hazánk egyik első kombóhotelét hozták létre. Sőt, a ház 3 az 1-ben szálloda, hiszen az utca túloldalán működik a hosszútávú tartózkodásra kialakított, 5 apartmant magában foglaló Corvin Residence is. A három egység közösen osztozik a recepción, reggeliztetőn és az összesen 160 főt befogadó három rendezvényhelyszínen. A hotelkemplexum egyébként kitelepülést is vállal, más rendezvények cateringjéről gondoskodva.

A kombóhotel tudatos koncepciójával új piacokat tudtak megszólítani, új vendégkör jelent meg, így árakban és elvárásokban is többféle igénynek tudnak megfelelni. A több lábon állás pedig meghozta a gyümölcsét. A szakember örömmel jelentette be, hogy a napokban kapták meg második alkalommal, újabb három évre a Hotelstars nemzetközi védjegyet, amely valódi minőséget takar. A bíráló bizottság hangsúlyozta, hogy a házakban az elmúlt három évben emelkedett a színvonal. Budea Ildikó szerint tavaly azért is sikerült a versenytársakhoz képest is nagyobbat hasítani a piaci tortából, mert gyorsan és rugalmasan adnak választ partnereik ajánlatkérésére. Jót tett az is, hogy tavaly némi ráncfelvarráson esett át a Sissi szárny.

A szállodakomplexum egyébként az ITH Hungary Cégcsoport egyik tagja. A vállalatnak van még egy háromcsillagos wellness szállodája Bakonybélben a Hotel Bakony, amely ugyancsak szépen muzsikált tavaly, egy kis panzója Ausztriában, valamint egy beutaztató irodája, a Kult-Turist. A cégcsoport jelenleg különböző üzletágai webolalainak megújításán tevékenykedik.

A szállodavezető beszédében zárásként elmondta, február 12-től átadja a stafétát a szálloda vezetésében Borsos Éva kolléganőjének, aki 20 éve dolgozik a cégnél. Volt már korábban a hotel vezetője és a Kult-Turistot igazgatta.

Virágh Antal, a szállodavezető-helyettes szabadidejében menhelyről kimenekített kutyák elhelyezésével, képzésével foglalkozik és az esemény programjaként rövid érzékenyítő bemutatót nyújtott társaival, Charlie és Emily kutyájával a partnerparti résztvevőinek. Értékes nyereményeket: többnapos szállodai tartózkodásokat is sorsoltak az összejövetelen és Hársfai Adolf séf remekeit is megkóstolhatták a partnerek.

Forrás: Turizmus Online


MSZÉSZ: már lehet jelentkezni az Év Technológiai Újítása pályázatra

MSZÉSZ: már lehet jelentkezni az Év Technológiai Újítása pályázatra 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Designhotel a Lánchídnál – új szállodát nyitott a CPI Hotels

Designhotel a Lánchídnál – új szállodát nyitott a CPI Hotels 

A cseh anyacéggel rendelkező hotellánc új Mamaison szállodája már várja vendégeit Budapest szívében.
15 éve vörösben – a Kempinski ikonikus nagyköveteinek ünnepe

15 éve vörösben – a Kempinski ikonikus nagyköveteinek ünnepe 

Idén 15 éves a Lady in Red program, amely a Kempinski szállodalánc egyik legjellegzetesebb arculati eleme.
Friss, ropogós trendriport – 2025 májusi szállodai forgalomról

Friss, ropogós trendriport – 2025 májusi szállodai forgalomról 

Az idei év ötödik hónapjában Magyarországon 987 szálloda üzemelt.
Elégedett a szaktárca a tavasz utolsó hónapjában elért turisztikai eredményekkel

Elégedett a szaktárca a tavasz utolsó hónapjában elért turisztikai eredményekkel 

NGM: tovább dübörög a turizmus a hazai szálláshelyeken.
Négycsillagos reptéri szálloda Debrecenben

Négycsillagos reptéri szálloda Debrecenben 

Bemutatkozott az ibis Styles Debrecen Airport Hotel.
KSH-gyorsjelentés a hazai szálláshelyek májusi forgalmáról

KSH-gyorsjelentés a hazai szálláshelyek májusi forgalmáról 

Áprilisban a turisztikai szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
Új tulajdonosnál a Budapest Marriott Hotel

Új tulajdonosnál a Budapest Marriott Hotel 

Jó ideje árulták, mostanra megszületett a megállapodás: tulajdonost váltott a Duna-parti ötcsillagos szálloda.
Rangos nemzetközi minősítést zsebelt be a dél-balatoni szálloda

Rangos nemzetközi minősítést zsebelt be a dél-balatoni szálloda 

Elsőként a balatoni házak közül Green Globe-minősítést kapott a Mövenpick BalaLand Resort.
Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.