Mintaszoba mutatóba 2. rész

Folytatjuk sorozatunkat, amelyben mintaszobákon keresztül mutatunk be megvalósult és meg nem valósult álmokat, magyarországi házakat, kisebb-nagyobb szálláshelyeket, luxusszállodákat, három-négy csillagos hoteleket, panziókat, magánszállásokat.

Most az ország nyugati csücskébe, Sopronba látogatunk el, ahol ugyan most nem vendégektől zajos a ház, hanem a földszinten dolgozó építőmunkások lepik el a recepció és a fogadótér mögötti konferenciaterem területét, amelyet épp felújítanak a megürült házban, a négy csillag besorolású, a városra néző, csodálatos panorámával rendelkező Hotel Sopronban.

A felújítási munkák közepette beszélünk az átalakítást végig személyesen kísérő, a szállodában jelen lévő igazgatónővel, Szarjas Tímeával. Tőle tudjuk meg, hogy az 1983-ban megnyitott, a GYSEV tulajdonában lévő szállodában a szobákat addig még nem újították, alakították át, amíg ők 2017-ben hozzá nem kezdtek. Ez az első emeleten 38 szoba teljes felújítását jelentette, amelyek közt voltak családi szobák, a többi pedig standard besorolású.

  • Mivel a házban adottság, hogy minden szoba elég kis alapterületű – 21 nm2-esek a fürdőhelyiséggel együtt -, ezért Józsa Dávid főépítésznek, és a Varga Panna-Bakonyi Bea belsőépítész duónak elég nagy kihívás volt olyan tervet letenni az asztalra, amely a kis alapterületű helyiségeket nagyobbnak, tágasabbnak tünteti fel – ezt kérték tőlük hangsúlyosan a megrendelők.
  • Amúgy minden egyéb területen szabad kezet kaptak, igaz, folyamatosan egyeztettek végig az átépítés során.
  • A másik elvárás a funkcionalitás szem előtt tartása volt – ezt is maximálisan figyelembe vették a tervek elkészítésekor. Hogy az ágyaknak legyen bőven hely, mellé elférjenek a kisasztalok, beférjen az öltözőszekrény, a kisebb pakolós és a bőröndtartó se szoruljon ki a helyiségből.
  • Helyet különben úgy spóroltak, hogy a szobai nagytükör a szekrények ajtajára került, nem a falra, ennek eredményeként a tér is kissé tágasabb benyomást kelt.
  • Színvilágban elfogadta az igazgatónő és a ház tulajdonosi köre, amit a szakemberek ajánlottak: így lett a szobák alapszíne juharfa-narancs-arany kombinációja, a függönyök, ágysálak ekrű, bézs változatú, zöldes levélmintákkal.
  • Ami változott a tervekhez képest az átépítés során: a fürdőszobában nem volt jó a tükör, az adagolók, a szárító magassága – ezeket átméretezték. Ahogy az eredeti tervekben szereplő csempe sem szerepel a megvalósítás során. Ugyan fehér lett, de nem az a változat, ami a belső építészek terveiben szerepelt – ott egy markáns mintájú volt -, hanem egy jóval visszafogottabb, geometrikus alapmintájú lett végül felragasztva a fürdőhelyiségekben, és a szobákban a szövetek színvilága kicsit vidámabb lett, mint ahogy az eredeti tervekben szerepelt.

Az igazgató külön kiemeli azt is, a teljes első emelet átöltöztetése – a falak betonig való lebontásától kezdve az utolsó függöny és ágysál felhelyezéséig – 3,5 hónap alatt valósult meg, közben egy percre sem zárták be a szállodát, végig fogadták a vendégeket – a felújítást érintő első emelet lezárásával természetesen.

Íme, a tervek:

És átépítés után a valóságban a szobák:

 

 

 


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.