Nincs meglepetés: itt az MSZÉSZ új vezetősége

Kényszerű, másfél éves covid-szünet után, július 14-én találkozhattak végre ismét egymással a hazai szállodásokat tömörítő Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) tagjai, valamint a leköszönő és a következő időszakra jelölt vezetőség, hogy megtartsák soron következő, 53. közgyűlésüket, ahová előzetesen 340-en regisztráltak.  

Az MSZÉSZ közgyűlések egyik hagyománya, hogy a vendéglátó város képviselője köszönti a megjelenteket. Ez alkalommal Faix Csaba, a Budapest Brand Zrt. vezérigazgatója ki is használta a remek alkalmat, hogy a hazai szállodások krémjével hozta össze a jósors, és bemutatta, csapatával miképp képzelik el és építették fel Budapest turisztikai marketingjét annak érdekében, hogy minél több turista látogasson a fővárosba. 

 

Három hívószó, és talán lesz karácsonyi vásár is

Sokszínűség, fenntarthatóság, biztonság – e három hívószóra alapozzák koncepciójukat, azt azonban külön hangsúlyozta, hogy a belföldi vendégek fővárosba csábítása sosem fogja betölteni azt az űrt, amit a külföldről érkezők tömeges elmaradása okoz immár az első hullám óta. 

Egységes Budapest brand-ről beszélt, ahol élmények várják a turistákat (egyik példaként említette Samut, az Állatkert nemrég született kiselefántját is), és külön kitért arra, hogy fontosnak tartják, ne csak a belső négy kerületbe érkezzenek a vendégek, hanem turisztikai stratégiája alapján kiszélesítik a területet, reményeik szerint hamarosan mind a 23 kerületre.

Megjegyezte azt is, az elkövetkezőkben nem azok az idők járnak,  amikor kényünkre kedvünkre válogathatunk a hozzánk érkezőkben, hanem „abból főzünk, ami van”, azaz az angol bulituristáknak éppúgy örülni kell, ha visszatérnek, mint a bárhonnan máshonnét érkezőknek.

„Az idei nyárnak annyi”, összegezte az idei főszezont, és hozzá tette még, nincs az a Forma 1, vagy pápalátogatás, ami az idei nyári számokat megmentené.

Végül, biztatásképp hozzátette, volt Budapesti Tavaszi Fesztivál, Rakpart, épül a Pop-up Park, és reményeik szerint lesz télen karácsonyi vásár is – feltéve persze, ha nem sodorja el az előkészületeket a közelgő negyedik hullám.

 

Otthon már behűtve a pezsgő, nem is csoda

A posztjáról leköszönő elnök, Flesch Tamásutolsó elnöki beszámolójában többek közt azzal vigasztalta kollégáit, hogy a szomszédos országok fővárosainak adatait vizsgálva feketén fehéren kiderül, másutt sem jobb a helyzet, mint nálunk, azaz ugyanolyan brutál visszaesést mutatnak a szobafoglalási adatok ez év első negyedét vizsgálva, akárcsak a budapesti szállodák esetében:

-      Budapest, Bécs és Varsó 60-60 százalékos,

-      Pozsony 52 százalékos,

-      Prága pedig 64 százalékos visszaesést produkált az említett időszakban.

Majd hangsúlyozta, nem lehet alternatíva a fővárosi szállodák esetében még egy lezárás, mert nincs számukra korlátozások esetén B-alternatíva, csak az, hogy sorra bezárnak, hiszen egytől egyig felélték a tartalékaikat.

Pályázatokról, az elkövetkező időszak céljairól, és a negyedik hullámról is beszélt Flesch Tamás, majd elköszönt hallgatósága előtt a kényszerűségből plusz fél évvel megtoldott pozíciójától, megköszönve MSZÉSZ-es kollégáinak, valamint saját csapatának a hátuk mögött lévő, embert próbáló időszakot. És, ezt már csak külön tette hozzá, otthon felesége már behűtötte a pezsgőt, ami nem is csoda, alaposan rászolgált az ünneplésre: nem akármi, amit végigvitt az elmúlt másfél év alatt – erre az embert próbáló, iszonyúan nehéz időszakra senki álmában sem gondolt volna a covid betörése előtt.

A szavazás eredménye pedig a következő...

A közgyűlés záró eseményeként a Felügyelőbizottság tagjainak, a két alelnök – Általános és Gasztronómiai – valamint az új elnök megválasztására került sor.

A Választmány által javasolt szakembereket a tagság nagy többséggel elfogadta, így az elkövetkező másfél évre a következő vezetőséggel dolgozik tovább a szállodások érdekképviseleti szerve:

Felügyelőbizottsági tagok: Maráczi Gábor, Mészáros Attila, Turbucz Ádám

Általános alelnök: Kovács Balázs

Gasztronómiai alelnök: Gendur András

Elnök: Baldauf Csaba

Mi is gratulálunk és sok sikert kívánunk az új, most megválasztott vezetőségnek, valamint covid-mentes időszakot a teljes MSZÉSZ-tagságnak a túlélés érdekében.

Forrás: Turizmus Online / Fotó: MSZÉSZ / Csárdás Ferenc


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.