Főpolgármester: legyen éjszaka repülési tilalom Ferihegyen!

A politikus erről több rádió műsorban is beszélt a múlt héten. Mint elmondta, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén azt kérte, hogy legyen teljes repülési tilalom éjfél és hajnali 5 között, változtassanak a repülési útvonalakon, a zajszennyezést pedig másképp mérjék, és az ellenőrzést vegye át a közlekedési hatóság.

A Liszt Ferenc repülőtér forgalmának újraszabályozását már az ombudsman is követelte: álláspontja szerint az embereknek joguk van az egészséges környezethez, a repülőgépek miatti nagy zaj pedig egészségkárosodáshoz vezethet. Tarlós István a Kossuth rádióban reggel azt is mondta, hogy a diszkont és áruszállító járatokat teljesen el kellene vinni Ferihegyről, egy távolabbi reptérre - írja az AIRportal.hu

Az éjszakai repülési tilalom nagy érvágás lenne a Ferihegyen állomásozó diszkont légitársaságoknak, mert menetrendjüket a nap egy szűkebb időszakába kellene tervezni, hogy az esetleges késések esetén is biztosan visszaérjenek gépeik az utolsó járatról az esti (éjfél körüli) zárás előtt. Ez nem csak azért lenne fontos, mert az utasok és a személyzet szállodai ellátását fizetnie kellene a légitársaságnak, hanem azért is, mert ha nem ér vissza éjszaka egy repülőgép a bázisra, akkor az adott géppel tervezett reggeli induló járat is késni fog (dominó hatás). Az éjszakai reptérzár az üzemeltetőnek sem lenne kedvező, mert elsősorban az áruszállító légitársaságok Ferihegyre csábításánál fontos érv volt a Budapest Airport részéről, hogy sok nyugat-európai reptérrel szemben itt nincs teljes éjszakai zárás.

Frissítés: A hvg.hu megkeresésére a Budapest Airport pénteken délután úgy reagált, üdvözöl minden olyan javaslatot, amely hozzásegít a repülőtér és a környéken lakók harmonikus együttéléséhez. A cég emlékeztetett, hogy a HungaroControllal közösen hosszú évek óta arra törekszenek, hogy – a repülés biztonságának követelményeit figyelembe véve – csökkentsék a főváros lakóinak a repülési zajból eredő terhelését. Szakértőik rendelkezésre állnak minden észszerű javaslat megvitatására és megvalósítására.

Így néznek ki a jelenleg érvényes szabályok:

A jelenleg érvényes szabályok szerint este tíz óra és reggel hat óra között összesen 50 menetrend szerinti, vagy nem menetrend szerinti kereskedelmi járat le-, vagy felszállása tervezhető Ferihegyen. Ebből az éjfél és hajnali öt óra közé eső mélyalvási időszakban összesen hat gépmozgás (le-, vagy felszállás) tervezhető – a ma érvényben lévő Repülőtér Rend (VI. fejezet 1.4.1. pont), és a HungaroControl AIP kiadványában közzétett szabályok szerint. A jelenlegi éjszakai korlátozások nem vonatkoznak tehát azokra járatokra, amik menetrend szerinti érkezési, vagy indulási időpontja az időszakon kívül esik, azonban késés miatt belecsúsznak az éjfél és hajnali öt óra közötti idősávba. Ezek a járatok az összesen hat gépmozgásba nem számítanak bele. Ugyancsak nem vonatkozik az éjszakai korlátozás a katonai, állami gépmozgásokra, de a kitérő vagy a kényszerhelyzet miatt Ferihegyen leszálló kereskedelmi járatokra sem.

Zajvédelmi okok miatt az éjszakai órákban elsődlegesen a 31R vagy a 13R futópályát kell használni, az egyes terminálra érkező legkisebb turbulencia kategóriába tartozó repülőgépek a 31L-t is használhatják a leszállásra este tíz és éjfél, valamint reggel öt és hat óra között. Éjfél és reggel öt óra között – amennyiben az időjárási viszonyok és egyéb tényezők engedik – a 13L pályavéget kell felszállásra és a 31R pályavéget leszállásra használni. Amennyiben a 13L/31R futópálya zárva van ebben az időszakban, a 13R pályavéget kell felszállásra, a 31L pályavéget leszállásra használni – a HungaroControl AIP kiadványában közzétett szabályok szerint.

Forrás: AIRportal.hu


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.