Idén indul a pilótaképzés a Debreceni Egyetemen

Megkezdődött az oktatók felkészítése a Debreceni Egyetem (DE) angol nyelvű hivatásos repülőgépvezető képzésére, amely várhatóan a 2017/18-as tanévben indulhat el - közölte az egyetem sajtóirodája.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A hét féléves "Professional pilot" képzést elsősorban külföldi diákoknak hirdeti meg az egyetem műszaki kara és a Pharma Flight, mint az intézmény repülőmérnöki kihelyezett tanszéke.

A közleményben idézték Farkas Andrást, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) légügyi hivatalának vezetőjét, aki a műszaki kar oktatóinak tartott előadásában kiemelte: a nemzetközi szintű repülőmérnöki képzéssel a céljuk, hogy biztosítsák a pilótautánpótlást egyetemi rendszerben végzett kadétokkal.

Husi Géza, a műszaki kar oktatási dékánhelyettese szerint a Magyar Akkreditációs Bizottság várhatóan egy hónapon belül dönt a szak indításáról, de addig sem tétlenkednek: megkezdték a képzők képzését, mivel a műszaki kar oktatóinak speciális feltételekhez kell igazítaniuk az elméleti tárgyakat.

A képzésen résztvevő egyetemi oktatók az elméleti előadások mellett megismerkedhetnek a Pharma Flight nyújtotta gyakorlati lehetőségekkel is: a cégnek a debreceni repülőtér közelében lévő telephelyén jelenleg egy Boeing és egy Airbus szimulátoron lehet elsajátítani a repülőgépek vezetését.

Mindkét eszköz alkalmas a fel- és leszállási manőverek gyakorlására, a különböző vészhelyzeti eljárások megismerésére, legyen szó szélről, ködről, éjszakai repülésről, akár madárral való ütközésről, vagy a gép sérüléséről. Ez a szimulátor egyébként - a világon egyedüliként - arra is alkalmas, hogy oxigénhiányos állapotot idézzen elő a pilótafülkében, felkészítve ezzel a vezetőt a leglehetetlenebb helyzetre is - írta a közleményben az egyetemi sajtóiroda.

Az egyetem nemzetközi ügynökhálózata több mint ötven országgal tart kapcsolatot, és a Professional pilot képzésre borsos ára - a hét félévre 120 ezer dollár - ellenére máris nagy az érdeklődés.

Forrás: MTI


Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről

Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről 

Az ITAKA szombaton elindította első közvetlen antalyai járatát a Balatonhoz közeli reptérről.
Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport

Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport 

A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon

Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon 

Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság

Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság 

Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.