Jövőre karbonsemlegesek az Air France belföldi járatai

Az Air France hosszú évek óta elkötelezett ökológiai lábnyomának csökkentésében, és komoly lépéseket tesz azért, hogy az utasok fenntartható módon repüljenek. A vállalat modernizálta flottáját, csökkenti a fedélzeti felszerelések tömegét, újrahasznosítja a hulladékot, valamint nem használ egyszer használatos műanyagokat.

Az elköteleződés új szintje

Az Air France elhatározta, hogy a légi közlekedésben elsők között 100%-ban kompenzálja francia járatainak széndioxid-kibocsátását. Emellett 2020. január 1-től mind az utasoknak, mind pedig a vállalat dolgozóinak lehetősége lesz rá, hogy amennyiben szeretnék, úgy semlegesítsék repülőútjaik széndioxid-kibocsátását.

A vállalat ezen felül célul tűzte ki, hogy 2030-ra felére csökkentse az egy utasra és egy kilométerre eső széndioxid-kibocsátást a 2005-ös szinthez képest. Ez azt is jelenteni majd, hogy egy utasra száz kilométerenként kevesebb mint 3 liter elégetett üzemanyag jut majd.

A vállalat egyik új intézkedéseként 2019. október 1-től szelektív hulladékgyűjtők várják az utasokat a Párizsba tartó járatok fedélzetén. A műanyag, papír, karton, alumínium és üveghulladék megfelelő gyűjtéséről a személyzet gondoskodik majd, ez pedig Franciaországban vagy Európában kerül újrahasznosításra. Az egyszer használatos műanyagokat viszont teljesen száműzik 2019 végétől, ami 1300 tonna megspórolt plasztikhulladékot jelent majd évente.

Mindezek mellett az Air France elkötelezett, hogy elősegítse egy fenntarthatóbb légiközlekedés kialakítását, és folyamatosan támogat olyan innovációkat, amelyek közelebb hozzák e célt. A vállalat a Solar Impulse Foundationnel karöltve azon dolgozik, hogy minél több új, környezetkímélő megoldást alkalmazzanak a légiiparban, amelyek jelentősen csökkentik az ágazat szén- és hulladéktermelését, valamint zajszennyezését. A legjobb megoldásokat megosztják az ipar többi szereplőével egy fenntartható, közös jövő érdekében.

„Fontos hogy felgyorsítsuk a fenntarthatóbb légiközlekedéshez vezető utat, ezért többféle lehetőséget kínálunk utasainknak, hogy kompenzálják útjaik széndioxid-termelését, és karbonsemlegessé tegyék repülésüket, mi pedig csökkentjük az egy utasra eső üzemanyag-kibocsátásunkat.” – mondta Anne Rigail, az Air France ügyvezetője. „A repülés közelebb hozza egymáshoz az embereket. A mi célunk, hogy úttörői legyünk a fenntartható légiközlekedésnek.” – tette hozzá.

Forrás: Turizmus Online


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.