Marokkói járat indulhat Ferihegyről?

A válság ellenére is bővíti hálózatát a Marokkói Királyi Légitársaság, a tervek között budapesti, prágai, bukaresti járaindítás is szerepel. 

Heti három új londoni járat Casablancából jövő márciustól, áprilisban új összeköttetés Koppenhágával és Stockholmmal. Tervek a zürichi, hamburgi, budapesti, prágai, bukaresti járatok beindítására. Terjeszkedési szándék Afrikában, Latin-Amerikában és Ázsiában. A marokkói légitársaság 2013-ban is komoly bővítést tervez - értesült az afriport.hu

A fejlesztések kettős célt szolgálnak. A cég vezérigazgatója, Abderrafia Zoutei elmondta, hogy egyfelől erősíteni kívánják a kapcsolatokat az adott országokban élő marokkói közösség tagjaival, másfelől a Marokkóba irányuló turizmus fellendülését várják a hálózat bővítésétől. A Marokkói Királyi Légitársaság 2011-ben Moszkvát, Berlint és Valenciát vette fel az új úti célok közé, és 2012-ben is folytatta a terjeszkedést.

A lap azt is megjegyzi, hogy a Marokkói-Magyar Üzleti Tanács, a marokkói magyar nagykövetség, valamint a magyar tiszteletbeli konzulok lobbiznak azért, hogy a RAM vizsgálja meg a közvetlen budapesti járat indításának lehetőségét. 


Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.