Mi már tudjuk, melyik lesz a harmadik legnagyobb európai fapados

„Nem kívánjuk a point-to-point forgalmat prémium flottával bonyolítani” - szögezte le Heike Birlenbach, a Lufthansa európai értékesítésért és marketingért felelős alelnöke egy, a berlini ITB alkalmából szervezett sajtóbeszélgetésen. Kijelentésével ismét csak megerősítette, amit tavaly a Eurowings átalakításával végleg eltökélt a Lufthansa, hogy saját leányvállalatával száll be az európai fapados versenybe.

Nagy a játszótér, de sok is benne a gyerek. Birlenbach arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai nem átszálló utasforgalom mintegy 40 százaléka ma már fapadoson repül. Ebben a környezetben nem csoda, hogy a legnagyobb német légiközlekedési vállalat point-to-point járatai egyre nagyobb veszteséget kezdtek termelni. Már 2012-ben felmerült az ötlet, hogy az egykori Germanwings anyacég Eurowings veszi át a Germanwings járatait, flottáját, tarifarendszerét és lesz a Lufthansa-csoport diszkont márkája. Így is lett, vagyis lesz, mert a működését új köntösében és formájában megkezdő Eurowings felmenő rendszerben lép elődje helyébe.

Az új fapados leány esetében is nyilvánvalóvá vált, hogy az anyacéghez hasonlóan nem gombokkal játszik. A berlini ITB első napján ismertetett terveik szerint a Eurowings Európa 3. legnagyobb diszkont fuvarosa lesz a Ryanair és az easyJet mögött. De, ami számukra talán még fontosabbnak is tűnhet, Németország első számú diszkont fuvarosa. Teszi ezt egy olyan piacon, amire O'Leary-éknek már régóta fáj a foga, szeretnének megkaparintani frankfurti, müncheni slotokat. A tavalyi budapesti CEE Aviation konferencián árulta el Kenny Jacobs, a Ryanair marketingért felelős vezérigazgató-helyettese, hogy a következő 5 évben a német légiforgalom 20%-át tervezik uralni. A belföldön rengeteget repülő németek azonban kevésbé árérzékenyek. A Eurowings tarifarendszerében a többség a legalapabb, egy ülést jelentő jegyár helyett a közepes és felső árkategóriát választja - érzékeltette Karl-Ulrich Garnadt, a csoport Eurowingsért felelős vezetője finoman, hogy a Ryanair-nek is meg kell küzdenie a Németországban kitűzött pozícióért. Garnadték optimista számításai szerint idén 20 millió utasa lehet a Eurowingsnek. Az ehhez szükséges kapacitást egyrészt a Germanwingstől megörökölt gépekkel, másfelől a 2017-ben érkező gyári Airbus A320-asokkal biztosítják. A 23 darab 180 üléses gép a flottából kikerülő CRJ 900-asokat pótolja. 700 dolgozót, zömében pilótákat és utaskísérőket vesznek fel idén Köln/Bonn illetve bécsi bázisukra. Utóbbira 2016-ban már 3 gépet csoportosítanak át dél-kelet európai útvonalakat kiszolgálva. Budapesti indulással marad továbbra is Düsseldorf, Stuttgart, Hamburg és Köln.

A hosszú távú flottát 4 Airbus A330-cal bővítik, a desztinációk száma is növekszik. Újként kerül a menetrendbe idén a karibi és dél-kelet ázsiai desztinációk mellé Boston, Miami és Mauritius. A Eurowings tavaly őszi interkontinentális debütálása kicsit döcögősre sikerült - ismerték el az ITB-n szerdán megrendezett sajtótájékoztatón is. A kevés gép és ambicózus menetrend miatt tetemes késések voltak, az utasok komoly kártérítést követeltek. Nem kíván hálózati légitársaságként működni a Eurowings, de hosszú távú flottája magas, „várakozáson felüli” (Karl-Ulrich Garnadt) kihasználtságán nem csak a Garnadt szerint kedvező árak segítenek, hanem, hogy az európai járatok ráhordanak. A csomag megy tovább a csatlakozó gépre, a jegy a teljes útra szól.

A cég új európai járatai jellemzően a mediterrán térségbe közlekednek; Madeira, Várna, Rodosz vagy a Törökországi Samsun szerepelnek a listán. Mindez nem jelenti, hogy a Eurowings nyaraló légitársaság lenne, de kétségkívül erős a télen is meleg úti célokban, amit megtámogat a honlapján összeállítható nyaralócsomagokkal. A fejlesztés egy következő lépcsője a teljes Lufthansa csoport terveivel egyezően a fedélzeti szórakoztató elektronika és a internetes kapcsolat fejlesztése lesz.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.