Padlón az easyJet

Az easyJet 25 éves történelme során most először 1,27 milliárd font veszteséget könyvelhetett el a szeptember 30-ig tartó üzleti évre vonatkozóan. A bevételeik több mint a felére csökkentek.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Johan Lundgren, a légitársaság vezérigazgatója szerint bár a vakcina érkezéséről szóló múlt hétfői bejelentés óta 50 százalékkal nőttek a foglalásaik, az easyJet várhatóan a normál kapacitás mindössze 20 százalékával repül majd 2021 elején, adja hírül a bbc.com. Budapestről a járvány előtt kilenc útvonaluk működött, ebből mára ebből csak egyetlen egy maradt, Bázel, írja a forbes.hu portál.

Bár a Pfizer és a Biontech bejelentése arról, hogy a közösen fejlesztett védőoltásuk a harmadik klinikai fázisban végzett vizsgálatok szerint 90 százalékban hatékonynak tűnik, és valamit segített a légitársaságok forgalmán, az easyJet mégsem örülhet felhőtlenül. Míg a legtöbb versenytársa nemzeti légitársaság, azaz bőven kaptak állami tőkepótlást, addig az állami tulajdonos nélkül működő cég nehéz helyztebe került és maradt ebben az időszakban a piacon.

A február óta 51 százalékkal leértékelődött easyJet részvényértékei a múlt hétfői bejelentés óta 45 százalékkal nőttek, de súlyos hitelfelvétel is nehezíti a cég helyzetét. Ugyanis áprilisban vettek fel 600 millió font (nagyjából 240 milliárd forint) államilag támogatott hitelt, a visszafizetés részleteiről most is egyezkednek. 

A teljes hír elolvasható: itt.

 

Forrás: Forbes.hu / BBC


Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton

Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton 

Április 22-én kezdődik az útfelújítás negyedik üteme a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérhez vezető utakon.
Visszatér az Uber Magyarországra

Visszatér az Uber Magyarországra 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.