Repüljön Kassáról!

Szlovákia második legnagyobb városa nem csupán a városlátogató turisták kedvelt célpontja, dinamikusan fejlődő repülőterének köszönhetően a távolabbi tájakra utazók kiváló kiindulási pontja lehet - tudtuk meg a Turkish Airlines és a légikikötő közös programján.

Tavaly több mint félmillió utas fordult meg Kelet-Szlovákia központjában, és a magyarok is kezdik felfedezni maguknak a regionális repülőteret, amelyet immár hét (áprilistól nyolc) légitársaság szolgál ki, charter és menetrend szerinti járatokkal. Kassa ugyanis dinamikusan fejlődő város, komoly IT cégekkel, egyetemmel, számos látnivalóval és kiváló programokkal. A 2013-ban Európa kulturális fővárosaként is ismert 240 ezer lakosú város idén a jégkorong világbajnokság egyik helyszíne és az Európai Önkéntesség Fővárosa. Itt rendezik minden év októberében Európa legrégibb (1924 óta zajló) maratonját, és 2021-ben az Európai Ifjúsági Olimpia sportolói is itt versengenek majd.

A Vienna International Airport (VIE) csoporthoz tartozó egykori katonai repülőtéren tavaly 542 ezer utas fordult meg, ami több mint duplája a 2013-ban mért 237 ezer főnek. A bővülés a reptér vezetői szerint idén is folytatódik, hiszen áprilisban a Ryanair is elindítja Kassa-London járatát, és nyáron a charterforgalom is erős lesz: összesen 591 járat repül 10 ország 19 célállomására.

 

Isztambulba és azon túl

A Turkish Airlines 2016 júniusa óta közlekedik Kassa és Isztambul között, jelenleg heti négy - két reggeli és két esti - járattal. Az összeköttetés egyaránt népszerű a hosszabb távra utazók, illetve a török metropoliszba igyekvő bevásárlóturisták körében - utóbbiak számára a turistaosztály nagyvonalú, 30 kg-os poggyászkerete különösen vonzó opció. Az Airbus A319-es gépek egy óra 45 perc alatt teszik meg az utat, és Isztambulból aztán az átszállási lehetőségek hatalmas választéka várja az utasokat. A Turkish Airlines jelenleg évi 10-12 ezer utast szállít az útvonalon, de amennyiben nő a kereslet a repülőtér vonzáskörzetéből, szívesen sűritik a járatot.

Erre pedig minden esély adott, hiszen a kassai repülőtér számos kényelmi szolgáltatást nyújt. Az autóval érkezők egy hétig díjmentesen hagyhatják járművüket a parkolóban, ahonnan akár 20 perc elteltével már gépüknél lehetnek - persze csak ha nem állnak meg a reptéri éttermek és kávézók valamelyikében. A Turkish Airlines business utasai térítésmentesen vehetik igénybe a tágas lounge-ot, és bár másoknak ez a szolgáltatás 19 euróba kerül, de ennek egy része a duty free-ben levásárolható. És kérhető itt Fast Track szolgáltatás is, ami különösen a csoportok körében népszerű.

A repülőtér Miskolcról 88 km-re található, és bár a szlovák oldalon már megépült az autópálya, a forgalomnak igazi lökést a határig húzódó, M30-as autópálya 57 kilométeres magyarországi szakaszának átadása jelentheti - ez a tervek szerint 2021-ben valósul meg.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.