Történelmi flottabővítés a Lufthansánál

A Lufthansa Csoport 59 ultramodern, széles törzsű Boeing 777-9X és Airbus A350-900 utasszállító repülőgépet rendelt.

A Deutsche Lufthansa AG felügyelőbizottsága a napokban tartott ülésén 59 ultramodern repülőgép megrendelését hagyta jóvá a Csoport számára a Dr. Christoph Franz által vezetett igazgatóság javaslata alapján. A döntés értelmében 34 Boeing 777-9X és 25 Airbus A350-900 személyszállítóval bővül a Lufthansa Csoport széles törzsű flottája. Az első új gépeket már 2016-ban leszállítják. A Lufthansa 2025-ig kivezeti flottájából a régebbi Boeing 747-400 és Airbus A340-300 modelleket. Az új utasszállítók beszerzése elsősorban a meglévő gépek kiváltását szolgálja.

A Lufthansa Csoport mostani megrendelése listaáron 14 milliárd euró befektetést jelent. Ez minden idők legnagyobb egyösszegű magánberuházása a német ipar történetében. „A beruházás mintegy 13 ezer munkahelyet véd meg egyedül a Lufthansánál, illetve több ezer további állást légi közlekedési partnereinknél és más beszállítóknál” – jelentette ki Christoph Franz, a Lufthansa Csoport vezérigazgatója és igazgatóságának elnöke, amikor a beruházás makroökonómiai jelentőségét ismertette egy frankfurti sajtótájékoztatón.

A technológia, a hatékonyság és az utasoknak nyújtott kényelem fejlesztése a Csoport légitársaságainál zajló folyamatos flottamodernizáció részre. A Lufthansa 107 széles törzsű repülőgépet üzemeltet, köztük tíz ultramodern Airbus A380, kilenc Boeing 747-8 és 18 Airbus A330-300 utasszállítót. A flottában ezek mellett 48 Airbus A340 és 22 Boeing 747-400 modell repül. Ezen felül a Csoport leányvállalatai közül a Swiss 31 széles törzsű repülőgéppel, az Austrian Airlines pedig 12 tagú széles törzsű flottával rendelkezik.

A modernizáció célja a modellek sokféleségének csökkentése, az utasszállító flottára jellemző komplexitás enyhítése és a meglévő gépek korszerűbb modellekre váltása. Márciusban a Csoport mintegy 100 rövid- és középtávú repülőgép vásárlását hagyta jóvá. E megrendelés keretében a Swiss hat új Boeing 777-300ER utasszállítót kap, amelyek a tervek szerint a légitársaság régebbi Airbus A340-300-as gépeit fogják kiváltani.

295 vadonatúj repülőgép 2013 és 2025 között

Jelenleg mélyreható átszervezés zajlik a Lufthansa Csoportnál. Ennek részeként innovatív üzleti modelleket dolgoznak ki – ilyen például a Germanwingsnél bevezetett új koncepció. A Csoport belső szolgáltatásait is átalakítják a beszerzés, a pénzügy és a HR-adminisztráció területén. „A 2012-ben indult SCORE programmal megteremtjük az ilyen jellegű beruházások stratégiai és pénzügyi feltételeit” – jelentette ki Christoph Franz. A repülőgépek árát a Csoport saját készpénztartalékából és külső forrásokból finanszírozza.

Az idén márciusban leadott géprendelést is figyelembe véve a Csoport összesen 295 vadonatúj repülőgépet vásárol 2025-ös szállítási véghatáridővel, 36 milliárd euró összértékben.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.