Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

A hajdúszoboszlói Hunguest Béke több mint négyéves kihagyás után, 2024 decemberében nyitotta meg újra kapuit. Azóta nem csak újra vonzza a termálvizek és a gyógyturizmus rajongóit, hanem fokozatosan építi vissza megszokott pezsgő konferenciaéletét is.

A korábban nagy rendezvényeiről ismert hotelben ott jártunkkor is egy többnapos orvosi konferencia zajlott, és mint Nagy Gyula Zoltán értékesítési és marketing igazgató elmondta, a cél az, hogy havonta három-öt eseménynek is helyet adhassanak – ahogy azt a 2019 előtti időszakban már megszokhatták a vendégek.

Új terek, elegáns koncepció

A házban 204 új, modern berendezéssel felszerelt szobát és apartmant alakítottak ki a pihenni vágyók és a konferenciavendégek számára, amelyek között kétágyas és összenyitható szobák, lakosztályok és apartmanok is különböző méretekben kerültek kialakításra.


Fotó: Hunguest Béke

A felújítás során a teljes szállodát modernizálták a jól bevált Hunguest-standard alapján: az új tereket egységes belsőépítészeti koncepció, elegáns bútorok és kellemes színvilág jellemzi.


Fotó: Hunguest Béke

„A szálloda kapacitását a szomszédos a Hunguest Hotel Apolló további 33 szobával egészít ki, amelyek a Hotel Békével közös összekötő folyosón keresztül érhetők el.” – magyarázta az értékesítési igazgató.

Az itteni szobák közül kiemelkedik egy 100 négyzetméteres lakosztály is, amely két hálószobával, négy férőhellyel és szaunával szolgálja a kényelmet.

Konferenciák, rendezvények

A Hunguest Béke tökéletes helyszínt biztosít konferenciák, rendezvények, tréningek és továbbképzések számára, és mint megtudtuk, a Hotel Apolló kapacitásával együtt az összevont rendezvénykapacitás így már több, mint 460 fő. A konferenciacentrumban több terem is található: legnagyobb a Hajdú terem, amely egyszerre akár 286 fő befogadására alkalmas, de rendelkezésre áll négy további szekció terem is és közel 250 m² kiállítási terület.


Fotó: Hunguest Béke

A hotel közel 500 négyzetméteres étterme 260 fő befogadására alkalmas, ahol kiváló minőségű reggeliválaszték és svédasztalos vacsora várja a látogatókat, valamint egy különleges a' la carte választék is.


Fotó: Hunguest Béke

A gyermekes családok számára az összenyitható szobákon túl, fontos szempont lehet, hogy a játszószoba is teljesen megújult: tágas és világos, tele számtalan játékkal, és több korosztály számára kényelmes és biztonságos játszóhelyet kínál. A legkisebb vendégeket a Béke Thermal & Spa gyermekpancsolója is várja.


Fotó: Hunguest Béke

„Szállodánk minden igényt kielégítő szolgáltatásokat kínál – legyen szó pihenésről, wellnessről vagy céges rendezvényekről” – hangsúlyozta Szerdi Zsuzsanna, a Hunguest Béke áprilisban kinevezett szállodaigazgatója, és hozzátette: a szállodában egyaránt elérhetőek a szabadidős, rekreációs, wellness és gyógyászati lehetőségek, a wellness részlegen különböző élményelemek is várják a látogatókat, a konferenciaszolgáltatásaink révén pedig a céges partnereink is megtalálják nálunk, amit keresnek – legyen szó tárgyalásokról, meetingekről vagy csapatépítő programokról.”

Ünnepi időszak, különleges programok

Ünnepi időszakokban különösen gazdag kínálattal várják vendégeiket, húsvétkor például számtalan színes programokkal készülnek, meseelőadások és egyedi tematikus programok várnak itt, illetve mint megtudtuk, helyi művészekkel együttműködve programjaikat rendszeresen színesítik kézműves kiállítások: ékszerek, grafikus portrék, kézműves csokoládé, tűzzománc bemutatók.

A húsvéti időszakban debütál az egyik legújabb attrakció, az úgynevezett „szelfi-sarok”, ahol a vendégek jelmezekkel, kellékekkel készíthetnek fotókat, amelyeket hazavihetnek emlékbe.

Közben belépünk a Hotel Béke wellness részlegébe, és megtudom, hogy az itteni termálvíz magas jód és brómtartamú, sötétbarna és olajos jellegű, emiatt selymes érzetet ad a bőrnek, és „éppen száz éve, 1925-ben tört fel Pávai Vajna mérnök munkája során, néhány évre évvel később pedig már elindult a fürdőélet és megépültek az első hotelek is”, meséli Zoltán.


Fotó: Hunguest Béke

A hoteltől egyébként öt perc sétára található Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, a Hungarospa, amely fürdőszolgáltatásai mellett gyógyászati szolgáltatások egész spektrumával szolgál. Ma már több, mint 40 féle kezelés közül választhatnak a vendégek, olyanok közül, mint a szén-dioxidos kabinban történő vérkeringés-javító hatású mofetta, az elektroterápia vagy a súlyfürdő, és amelynek prémium zónája, aquaparkja és Aqua-Palace része kihagyhatatlan élményekkel vár.  

A komplexumba a Hunguest Hotel Aqua Sol vendégei közvetlenül a szállodából eljuthatnak.  

A hotel egyébként 2002-ben nyitotta meg kapuit, és hangulatos szobákkal várja a vendégeket. A Hotel Békével ellentétben itt nincs rendezvényterem, ide tényleg a wellness kedvéért érkeznek a vendégek.

Mint megtudtuk, a hajdúszoboszlói Hunguest szállodákba a legtöbben belföldről jönnek, de sokan érkeznek Romániából és a régió más országaiból, Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból, még Moldovából is vannak törzsvendégek, illetve a Drezda-Debrecen járatnak köszönhetően az egyik német utazási iroda szervezésében német turisták is rendszeresen ide látogatnak.


Fotó: Hunguest Béke

Hajdúszoboszló és környéke rengeteg látnivalót kínál és minden évszakban izgalmas élményeket nyújt. Nyáron igazi mediterrán hangulat van, mint egy tengerparti nyaralóhelyen, ősszel és tavasszal viszont egészen más arcát mutatja: nyugodtabb, bensőségesebb.

A városközpontban található Bocskai Múzeum nemrégiben európai uniós pályázatból elkészítette a Bocskai-korona teljesen élethű másolatát.

A bécsi Történeti Múzeumban őrzött eredeti alapján dolgozhattak a hazai ötvösök és helyi muzeológusok – ugyanazokkal a drágakövekkel és nemesfémekkel készült el. Emellett érdemes megnézni Joseph Kádár Szoboszlóhoz több szálon kötődő francia művész gyűjteményes kiállítását is, ahol a művész saját kollekciójából származó művek is láthatók, köztük egy eredeti Picasso, illetve szeptemberig látható a frissen megnyílt Munkácsy-kiállítás is. Immár a 70 kilométerre fekvő Nagyvárad is könnyen elérhető és a Schengen-tagság révén ellenőrzés nélkül lehet átjutni.

Bár még hosszú út áll előttük, a vezetőség optimista: a szálloda adottságai és a korábbi évek jó hírneve megalapozza a jövő sikereit. Az újranyitással egy négy évig tartó kihagyás ér véget, és azon dolgoznak, hogy a „Béke” ismét visszakerüljön a hazai turizmus térképére, méghozzá nem is akármilyen módon, hanem modern, lendületes formában a megszokott magas minőségű szolgáltatásokat kínálva.

 


Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.
Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók 

A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.
MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások

MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások 

Április 15-én, kedden zajlott a szakmai program Pécsett.
Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc

Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc 

A Rove Al Marjan Island szálloda az Al Marjan-sziget tengerpartján nyílt meg Rász el-Haimában.
Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt

Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt  

Főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában.
Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában

Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában 

Az Orient Express La Minerva a legújabb ötcsillagos szálloda, amely Rómában nyílt meg.
Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus

Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus 

Bár hivatalosan csak kedden nyitott újra a visegrádi Hotel Silvanus, már sok szoba volt foglalt, és a szerdai ünnepélyes megnyitó alatt is egyre érkeztek vendégek a házba.
Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában

Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában 

A tűzesetet „kis tűzként” írták le, azonban lángokat is lehetett látni az épületen belül, ami aggodalmat keltett a vendégek és a személyzet körében.
Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében

Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében 

Hetedik Art Corner kiállítás – a Leo Bistro és a Hotel Clark közösségi tereiben.
MSZÉSZ-elnök: erős évet zárt a hazai szállodaipar 2024-ben

MSZÉSZ-elnök: erős évet zárt a hazai szállodaipar 2024-ben 

Somlyai Zoltán ismertette a legfrissebb adatokat, információkat a budapesti régióülésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.