Visszatért a szomszédba az Uber

Az alternatív taxis szolgáltatás egyelőre csak a szlovák fővárosban érhető el, de a cég kelet-közép-európai regionális igazgatója szerint idővel a többi szlovákiai nagyvárosban is használható lesz újra az alkalmazás.

Az Uber tevékenységét 13 hónappal ezelőtt, tavaly márciusban függesztette fel a pozsonyi bíróság, amely igazat adott a tiltakozó taxisszolgálatoknak, és úgy határozott, hogy a gépkocsin történő személyszállításhoz érvényes taxisengedély szükséges. Az Ubert akkor a taxisszolgálatok szövetsége perelte be, ugyanaz a szervezet, amely a szlovák fővárosban több tiltakozó akciót és tüntetést is szervezett az alternatív szolgáltató ellen. A szlovák parlament áprilisi ülésén azonban elfogadta a közlekedési minisztérium által kidolgozott törvénymódosítást, amely megkönnyíti az alternatív taxisszolgálatok helyzetét. A módosítás értelmében már nemcsak azok szállíthatnak klienseket, akiknek van hagyományos taxis engedélye, hanem olyan személyek is, akik csatlakozva az Uberhez szabadidejükben, hobbiszinten, rendszertelenül szeretnének taxizni - írja az Infostart.hu.

A pozsonyiak örülnek annak, hogy ismét elérhető a szolgáltatás. Annál is inkább, mert jövő héten pénteken kezdődik a jégkorong-világbajnokság, és Pozsonyban, mint a torna egyik színhelyén a városba érkező szurkolóknak szükségük lehet az Uberre. A cég közép-kelet-európai regionális igazgatója állítja, azt követően is figyelték a szlovák piacot, hogy távozniuk kellett az országból.

"Adataink szerint a tavaly márciusi megszűnésünk után még mindig több mint 250 ezer alkalommal nyitották meg az Uber-alkalmazást Pozsonyban. A szolgáltatásaink mind a szlovákiai lakosok, mind a turisták számára hasznosak lehetnek" – fogalmazott Ash Kebriti, a cég közép-kelet-európai regionális igazgatója, hozzátéve, hogy az Uber egy évvel ezelőtti megszűnésében meghatározó szerepet játszott a taxisszolgálatok tiltakozása. Az igazgató elmondta, az Uber jelenleg olyan járművezetőket keres Pozsonyban, akik régebben is a cégnél dolgoztak. Uber-sofőr csak az a személy lehet, akinek van érvényes vállalkozói engedélye, vagy pedig olyan cég alkalmazottja, amely ilyen szolgáltatásokkal foglalkozik. A világ legnagyobb digitális taxi-platformja ezzel szeretné garantálni, hogy a sofőrök rendszeresen adózzanak a szállítások után.

Forrás: Infostart


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.