A csehek morzsabállal búcsúztatják a karantént a Károly-hídon

A "Megterített híd" elnevezésű közös vacsorát, amely nagy valószínűség szerint egyedülállónak ígérkezik, Ondrej Kobza prágai kávéháztulajdonos és közéleti aktivista szervezi.

Kobza nevéhez már több hasonló, sikeres kezdeményezés fűződik. Egyebek között a nyilvános zongorák elhelyezése a prágai repülőtéren, központi vasúti pályaudvaron és néhány középületnél, illetve zenei koncertek megszervezése a cseh főváros központjában álló Lucerna palota tetején. "Az 515 méter hosszú asztal kedden este hattól tízig fog állni a Károly hídon az érdeklődők rendelkezésére. Az esztétikai élményen kívül célunk az emberek közti bizalom megerősítése. A híd összeköt valamit, és ez egy nagy jelkép" - nyilatkozta Kobza újságíróknak.

"A vacsorát, az élelmet, mindenki maga hozza el, és bízom benne, hogy kölcsönösen megkínáljuk egymást, és senki sem fog félni azt elfogadni a másiktól, az idegentől" - tette hozzá a főszervező. Megjegyezte, hogy a fehér abrosszal megterített, vírágokkal díszített asztalok mellett elhelyezett székeken egyszerre mintegy kétezer ember foglalhat helyet. "Jelképesen ezzel az akcióval szeretnénk lezárni a koronavírus-válság időszakát Prágában"- szögezte le a közéleti aktivista.

A nagy érdeklődéssel várt akció a belvárosi önkormányzat engedélyével és társrendezésében valósul meg. "A higiéniai előírásokat szigorúan betartjuk, az asztalok kisebb szekciókba lesznek elosztva és a fertőtlenítőszerek mindenütt lesznek" - jelentette ki Petr Hejma, belvárosi polgármester. "Rendkívüli akcióról van szó, mert a Károly hidat csak abszolút különleges esetekben engedjük lezárni - fejtette ki Hejma. Szerinte Prága ezzel szeretné erősíteni lakosai közti bizalmat és egyben jelzést küldeni a világba, hogy tárt karokkal várja vendégeit. "Jelzést akarunk küldeni a nagyvilág számára, hogy újra élünk és tárt karokkal várjuk az igazi turistákat" - hangsúlyozta a polgármester.

"Mindenkit biztosíthatok arról, hogy ha részt vesz a közös vacsorán, páratlan élményben lesz része" - mondta Petr Hejma. A Károly híd két hídfője mellett lévő vendéglők és szállodák is támogatásukról biztosították az akciót, és közölték: szolgáltatásaikat, főleg mosdóikat az akció idejére a résztvevők rendelkezésére bocsátják. A kedd esti közös vacsorára a nagy érdeklődésre és a higiéniai szabályok betartásának szükségességére való tekintettel www.goout.cz weboldalon kell előzetesen regisztrálni. A "Megterített hídra" csak az előzetesen regisztrált személyeket engedik be a a rendezők.

Az ünneplés még lehet, hogy korai, tekintve, hogy jelentősen megugrott a hétvégén az új koronavírus-fertőzések napi száma Csehországban: Szombaton 260 új beteget regisztráltak, ami majdnem százzal több, mint pénteken és április eleje óta ez a legmagasabb napi szám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap reggel megjelent hivatalos adatokból.



Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.