A horvátok és a szlovének is mentik a menthetőt

Szlovéniában már a jövő héten kinyithatnak a kisebb szálláshelyek, Horvátország június 1-jén, de legkésőbb 15-én indítaná az idényt - írta a helyi sajtó kedden.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Zdravko Pocivalsek szlovén gazdasági miniszter úgy nyilatkozott: javasolni fogja a kormánynak, hogy a bevezetett korlátozások által leginkább érintett ágazatban, a turizmusban május 30-a után is hosszabbítsa meg a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek enyhítésre elfogadott gazdaságélénkítő intézkedéseket. Szavai szerint legalább még négy hónapig vagy az év végéig állami támogatásban kell részesíteni az idegenforgalmi vállalkozásokat, továbbá egy külön alapot kell létrehozni, amely vissza nem térítendő támogatásokkal, valamint kedvezményes kölcsönökkel segíti majd a turizmus újraélesztését. Szlovéniában a turizmusból származó bevételek a bruttó hazai termék (GDP) 12 százalékát teszik ki.

Szigorú óvintézkedések mellett már a jövő héten újranyithatnak a kisebb, legfeljebb 30 fő befogadásra alkalmas szálláshelyek, júniustól pedig a hotelek, wellnessközpontok és más turisztikai létesítmények is. Minderről még a kabinet konzultálni fog a járványügyi szakemberekkel.

Gregor Jamnik, a Szlovén Idegenforgalmi Szövetség elnöke szerint amennyiben újranyitnák a határokat azon országok felé, ahol hasonló a járványügyi helyzet, mint Szlovéniában, a szállodák kihasználtsága a nyáron elérhetné a harminc, őszre pedig az ötven százalékot.

Horvátország nagyon számít a szlovén turistákra. A németek után a szlovénok töltik el a legtöbb vendégéjszakát az országban. A szlovén állampolgárok továbbá 120 ezer ingatlannal, 8500 hajóval és több ezer bérelt kempinghellyel is rendelkeznek a tengerparti országban. A horvátok komoly megbeszéléseket folytatnak Szlovéniával, hogy megoldást találjanak a biztonságos határátlépésre, s június 1-jén, de legkésőbb 15-én újranyissák a horvát-szlovén határt. .

A Horvátországba látogató 20 millió turista fele júliusban és augusztusban érkezik az országba. A turizmusból származó bevételek az ország GDP-jének közel 20 százalékát adják. Mivel jelentősen lassult az új koronavírus terjedése Horvátországban és Szlovéniában is, szigorú óvintézkedések mellett a kormányok fokozatosan enyhítenek a korlátozásokon, és újraindítják a gazdaságot.

 

Forrás: MTI


A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába

A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába 

A The Boring Phone elnevezésű, valóban nem sokat tudó készülék e héten, a Milano Design Weeken debütált.
Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell

Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell 

Három új kiállítás, ahol átélhetjük az osztrák életérzést.
Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban

Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban 

A tavaly meghirdetett és szuper sikeres Kids Go Free promóció idén is elindult és már 56 dubaji szálloda ad lehetőséget a 12 éves kor alatti gyerekkel utazóknak, hogy kedvezményes áron nyaraljanak idén.
Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból

Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból 

Topdesigner termékek készülnek újrahasznosított kávézaccból.
Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek

Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek 

A veronai Al Condominio étterem tulajdonosa azt mondja, hogy a kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált.
Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén

Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén 

Május közepétől Ausztria további hat hónappal meghosszabbítja a belső határellenőrzést Szlovéniával és Magyarországgal.
Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben

Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben 

Svájc legrégebbi egyetemvárosa a magyarok körében olyannyira népszerű, hogy a Svájcba irányuló repülős forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti.
Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.