Az osztrákok nem kivételeznének a beoltottakkal

A jövő turizmusával, az újturizmus világával foglalkozó podcast legfrissebb számából megtudható, hogy egy friss felmérés szerint az osztrákok inkább elvetik az oltáshoz kötött előjogok megadását, mint támogatnák azt.

A megkérdezettek 73 százaléka válaszolt nemmel ugyanis arra a kérdésre, hogy csak a COVID-19 elleni oltásban részesültek utazhassanak-e külföldre. Az ausztriai hoteleknek az oltással nem rendelkezőket is fogadniuk kell-e? – kérdésre 76 százaléka a megkérdezettnek egyértelmű igennel válaszolt. A Dunakavicsok turisztikai podcast negyedik adása bemutatja, hogy milyen törésvonalak húzódnak az egyes EU-s tagországok a vakcina-igazolásokkal kapcsolatos felfogásai között. Az adásban a nagy nemzetközi online utazási irodák szemszögéből is megvizsgálják az utazási igazolványok létjogosultságát, valamint kiderül az is, miért jelenthet előnyös kompromisszumot az izraeli mintára kidolgozás alatt álló „európai zöld passzus.”

 

A Duna-régió országai mellett a műsor kitekint Svájcra is, ott milyen megoldásokkal készülnek a turizmus újraindulása érdekében? Az adásban ezúttal sem maradnak el az érdekes történelmi csemegék, illetve a jövőbe mutató jó gyakorlatok. Az adás szerkesztői és társ-műsorvezetői: Kovács Balázs Ausztriában élő turisztikai tanácsadó és Nagy-Szász István budapesti szállodás szakember, akik a turizmus iránti bizalom helyreállítása érdekében javaslatot tesznek egy régiós forgalomélénkítő kampányra is.  A podcast adásai meghallgathatóak ITT.  


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.