Fókuszált támogatás a városi- és üzleti turizmusnak

Az ÖW idén minden idők legnagyobb marketingbüdzséjét, a teljes reklámköltésük harmadát, - 6,4 millió eurót - költi a kongresszusi- és városi turizmus élénkítésére - írja a GD Consulting.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A járványhelyzetből való kilábalás érdekében nagyobb figyelmet és támogatást igényel a városi turizmus, amelynek felfuttatása főleg Bécs esetében komoly kihívás. Nagyjából így foglalható össze annak a kerekasztal-beszélgetésnek a tanulsága, amelyen Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter, Karl Mahrer, Bécs város tanácsnoka, valamint Lisa Weddig, az Österreich Werbung (ÖW) vezérigazgatója vett részt. A tanácskozás a kölcsönös eszmecserén túl konkrét intézkedések kidolgozásához is hozzájárult. Megállapításra került, hogy a míg a szabadidős látogatókra épülő vidéki szálláshelyek Ausztriában is gyorsabban visszanyerik korábbi forgalmukat, addig a városi szálláshelyek és rendezvénypiac piac esetében nehezebb a visszatérés.

Különösen nehéz a helyzet a „különutas politikát folytató” Bécs esetében, amely a szövetségi szabályozásnál szigorúbb járványügyi szabályokat követ: a vendéglátóhelyek látogatása továbbra is csak oltási-, vagy gyógyultsági igazoláshoz kötött (2G eljárás). A következetesség a járványügyi szabályok terén serkentőleg hatna Bécs turizmusára is – húzta alá a beszélgetésen Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter.

Az osztrák kormány a nehéz helyzetben lévő turisztikai vállalkozások esetében további két hónappal (a jelenlegi 24 hónapról 26 hónapra ) meghosszabbítja a Kurzarbeit-modell keretében járó támogatásokat. A munkaerő-hiány okozta kihívások kezelésre az Osztrák Turizmus Bank a közeljövőben egy 2 millió eurós aktivizáló csomagot állít össze, jelenleg dolgoznak ennek a „mintaprojektnek” a részletein.

A turizmus-vendéglátás területéről Bécsben két év alatt negyvenezer munkavállaló tűnt el: 2019-ben még 50 ezren dolgoztak ezen a területen, a rákövetkezendő évben már csak alig 10 ezren. Lisa Weddig, az ÖW vezérigazgatója bejelentette, hogy idén minden idők legnagyobb marketingbüdzséjét, a teljes reklámköltésük harmadát, - 6,4 millió eurót - költik a kongresszusi- és városi turizmus élénkítésére.


Tiltakoznak Mallorcán a tömegturizmus ellen

Tiltakoznak Mallorcán a tömegturizmus ellen 

Egyre erősebb az ellenállás Mallorcán a tömegturizmus következményeivel szemben.
Kevesebb napernyő Jesolóban – kellemesebb strandolás

Kevesebb napernyő Jesolóban – kellemesebb strandolás 

Olaszország északkeleti tengerpartjain csökkentették a napernyők számát.
Szlovénia: vége a határellenőrzésnek a horvát és a magyar határon?

Szlovénia: vége a határellenőrzésnek a horvát és a magyar határon? 

Az okmányellenőrzések helyett a rendőrség más módszerekkel felügyeli majd az államhatárt.
Erős turisztikai előidény a horvátoknál, de nyárra gyengül a forgalom

Erős turisztikai előidény a horvátoknál, de nyárra gyengül a forgalom 

A vendégek száma 5 százalékkal, a vendégéjszakáké 7 százalékkal volt több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Virágszirmok, népviselet és több ezer zarándok

Virágszirmok, népviselet és több ezer zarándok 

Lengyelország legszínesebb Úrnapja eseménye Łowiczban.
Magyar nyelvű tárlatvezetés az osztrák határ közelében

Magyar nyelvű tárlatvezetés az osztrák határ közelében 

Carnuntum Ausztria egyik legjelentősebb római kori régészeti emlékhelye, mindössze 30 percre a magyar határtól.
Víziparkok, felvonók és múltidéző csónakázás

Víziparkok, felvonók és múltidéző csónakázás 

Elindult a hajózási szezon a Csorba-tónál, napi üzemmódra váltottak a térség felvonói is.
Megnézné Silvio Berlusconi szardíniai villáját?

Megnézné Silvio Berlusconi szardíniai villáját? 

Virtuálisan körbejárható a Villa Certosa néven ismert villa és az azt övező park.
UN Tourism: növekvő turistaszámok a geopolitikai bizonytalanság ellenére

UN Tourism: növekvő turistaszámok a geopolitikai bizonytalanság ellenére 

Az UN Tourism legfrissebb adatai szerint 2026 januárja és márciusa között összesen 307 millió turista utazott nemzetközi szinten, mintegy hatmillióval több, mint 2025 azonos időszakában.
Így áll most a Sagrada Famila-saga

Így áll most a Sagrada Famila-saga 

Az építkezés befejeződött – a templom ez év elején elérte végleges, 172,5 méteres magasságát.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.