Középkori Disney-vár a spanyol turistaparadicsomban

Talán kevesen gondolják, hogy Spanyolország közepéhez közel, több mint ezer méter magasan fekszik Ókasztília legszebb városa, Segovia. Miután alig 90 kilométerre van Madridtól, így a főváros közelsége miatt nagyon sokan látogatják. Évente hárommillió turista fordul meg itt, amely sokak kedvenc találkozóhelye is.

Az 55 ezer lakosú történelmi város – amely egyben a tartományi főváros is – tele van műemlékkel, mondhatni az építészet csodálatos tárháza ez a település. Az épségben fennmaradt templomok és középületek megóvására ma is nagy gondot fordítanak a város vezetői és lakói.

Jelkép a római vízvezetékhíd

Segovia festői óvárosában sok a keskeny, kanyargós sikátor, és itt található a legtöbb román stílusú templom egész Európában. A középkori utcákat egy fal és két folyó határolja. A települést, amelyet korábban sokan alvó városként emlegettek, a XX. század utolsó felében, 1985-ben a Világörökség részévé nyilvánították. Mindez nagy előnyt jelentett az idegenforgalom kibontakozásának.

Segovia egyik fő turisztikai vonzereje Alcázar, az egykori spanyol királyok kedvenc rezidenciája. Emellett egyházi, egyetemi és fesztiválváros is, ahol sok a kellemes park és kert, továbbá éttermek, vendéglők, hotelek, magánszálláshelyek is várják a turistákat. A város egyik hagyományos étele a sült malac, amit szívesen ajánlnak a vendégeknek. Ezt a kedvelt ételt a pincér tányérral vágja fel és ajánlja.

Aki autóval vagy busszal érkezik Segoviába, az rögtön a kis város legnagyobb nevezetességét pillantja meg. Ez a 15 kilométer hosszú, zömében a belvároson végighúzódó római kori vízvezetékhíd. Ahogy a helybeliek mondják: a római Hispánia egyik legmonumentálisabb műemléke. A tartópillérei 29 méter magasan emelkednek, és az egyik tetején a Szent szűz szobra látható, ezzel emlékeztetve az itt lakókat egy egykori legendára. A régi – e jó állapotban fennmaradt – vízvezeték Segovia jelképévé vált, és a város címerében is megtalálható.

Egyébként a teret övező alacsony házak – amelyek a polgári építészet kiemelkedő alkotásai – még jobban kiemelik a teret átszelő és lenyűgözően hatalmas római vízvezetéknek, az Acueductonnak az íveit. A rendszer építését Vespasianus, vagy Nerva uralkodásának idejére teszik a szakemberek, amely évszázadokon át, egészen a közelmúltig szállított vizet a várossal szemközti Sierra de Fuenfría hegységből Segovia óvárosába. A vezeték érdekessége az is, hogy kötőanyag nélkül, 24 ezer gránitkockából illesztették össze. Úgy tartják, hogy ez az építmény az ókori mérnöki alkotás megragadó remeke, melynek a vége a föld alatt éri el a várat.

A képzelet szülte Walt Disney-vár mintaképe

A körülötte kialakított téren naponta parasztemberek, állattenyésztők és kereskedők népes serege fordul meg, akik különböző portékákat kínálnak eladásra. A város életében ugyanis a turizmuson kívül a textil- és gyapjúipar, a mezőgazdaság és a kereskedelem meghatározó.

A turisták legtöbbje innen, a San Martinról elnevezett térről indul el gyalogtúrára. Ez a hely ma az apátsági templommal ma is a középkori képét mutatja. A vendégek ezután kapaszkodnak fel arra a dombra, ahonnan Segovia teljes látképe tárul eléjük. Így megcsodálhatják a házakat, a különböző templomokat, a középkori várat, illetve a gótikus katedrálist. Erre a híres katolikus egyházi építményre különösen büszkék a segoviaiak, hiszen Európa egyik legszebb műemlékeként tartják nyilván. Az épület harmóniája, az ablakok elrendezése, a hatalmas oszlopkötegek kecsessége teszi ezt a templomot a kasztíliai késő gótika remekévé. A katedrális alapjait 1525-ben helyezték el, de a mestermű csak több mint ötven évvel később, 1577-ben készült el. A jellegzetes tornya 88 méter magasan emelkedik.

A várost felfedező séta során különleges élményt tartogat a segoviai várkastély tornyos-bástyás erődítményű palotájának – az Alcázarnak – a meglátogatása. Ez a középkori lovagvilág szinte a képzelet határait meghaladó, romantikus mesekastélya, amely magaslaton fekszik, és egykor védőfallal vették körül. Az ablakait mór festmények díszítik, a falakon pedig spanyol királyok képei láthatók. De XVI. Lajos és a Bourbon-uralkodók korából való bútorok is megtalálhatók itt. Sokan feltételezik, hogy ez az erődítmény-vár lehetett a képzelet szülte Walt Disney-vár mintaképe.

Látványokat rejt a külváros is

Külön érdekesség a fegyverkiállítás, amely korabeli kézműves ékességeket tartalmaz. Megcsodálhatók a középkori fegyverek, a lovagi öltözékek és felszerelések. A hatalmas termekben található festmények, a bútorok, a trónszék méltán színesítik a látnivalókat. Egyébként a kastély egy része ma a spanyol katonai levéltárnak ad otthont.

Az Alcázar előtti hatalmas térről letekintve az Eresma és a Clamores folyó völgye tárul a látogató elé. Aki a túra során nem fárad el, annak érdemes ellátogatnia Segovia külvárosába is. A séta során ugyanis meggyőződhet arról, hogy legalább olyan érdekes látvány tárul a vendég elé, mint a fallal körülvett belvárosban. Itt is régi templomok, kolostorok sorakoznak, amelyek szépségükkel és különlegességükkel nyújtanak élményeket a turistáknak.


A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.