Másfél hónappal előbb nyitja a szezont Görögország

Görögország hivatalosan március 1-jén nyitja meg a 2022-es nyári szezont a tervezett április közepe helyett, és a 2019-es rekordév eredményeit célozza meg.

A jövő hónaptól Görögország hivatalosan is megnyitja kapuit a nyárra a nemzetközi turisták előtt - közölte Vaszilisz Kikiliasz turisztikai miniszter.

A koronavírus és új törzsei, különösen az omikron változat gyors terjedése ellenére Görögországnak sikerült nagyszámú nemzetközi utazót fogadnia az elmúlt időszakban – írja a SchengenVisaInfo.com .

Ezzel kapcsolatban Kikiliasz szerint nagyon lényeges, miként reagált országa a koronavírus-helyzetre. „Míg az összes többi mediterrán ország bezárt 2020-ban, mi nyitottunk. Tavaly pedig, amikor mindenki azt hitte, hogy a turizmusból származó bevételeink 5-6 milliárd euróra rúgnak csak, az ágazat bevételei elérték a 10,5-11 milliárd eurót, ami óriási hozzájárulást jelent a görög gazdasághoz” – mutatott rá a miniszter.

A közelmúltban Kikiliasz hangsúlyozta, hogy az Idegenforgalmi Minisztérium és a turisztikai szektor szakembereinek az a célja, hogy az idén a görög turizmus teljesítménye elérje a járvány előtti szintet. Ennek érdekében április közepe helyett március 1-jén indul a turisztikai szezon.

„Az első tengerjáró hajó már elindult Thesszalonikibe és Voloszba. 765 tengerjáró körutazást terveznek a hajótársaságok az idén Görögországban, ezek 55 százalékának fontos állomásai vannak például Pireuszban, Szalonikiben, Heraklionban és a görög szigeteken” – mutatott rá a miniszter.



Emellett az utazásszervezők, valamint a légitársaságok 30-50 százalékos bővülést terveznek a foglalásokban, a légi járatok kapacitásában és a résidők terén.

„Tavaly 1,5 millió utasunk jött Görögországba, idén 3 milliót tervezünk” – mutatott rá rodoszi látogatása során a német utazási óriásvállalat, a TUI vezérigazgatója.

A Görög Turisztikai Szövetség (SETE) kutatása szerint 2019-ben a koronavírus járvány előtt a német, a brit és az amerikai turisták költöttek a legtöbbet Görögországban. A SETE-jelentés hangsúlyozta, hogy a német turisták költése 2019-ben mintegy 3 milliárd euróra rúgott, ami az összes turisztikai bevétel 16,7 százaléka.

A görög hatóságok szerint az ország gazdaságában minden negyedik euró közvetve vagy közvetlenül a turizmusból származik, és a görög családokhoz áramlik a kis- és középvállalkozásokban.


Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.
Trump újranyitja az Alcatrazt – Videó a cikkben

Trump újranyitja az Alcatrazt – Videó a cikkben 

Az Alcatrazt 1973-ban megnyitották a nagyközönség számára, és napjainkig turisztikai látványosságként működött.
Megnyitja kapuit a világ egyik legjelentősebb lakástextilvására

Megnyitja kapuit a világ egyik legjelentősebb lakástextilvására 

A 32. alkalommal megrendezésre kerülő szakmai vásáron idén 78 kiállító mutatja be új kollekcióit.
Megszűnik egy nagy utazási iroda, törölték az összes foglalást

Megszűnik egy nagy utazási iroda, törölték az összes foglalást 

Az 1996 óta működő Balkan Holidays hivatalosan bejelentette, azonnali hatállyal megszünteti működését, és minden foglalást törölnek.
Amerikába készül? Ezzel számoljon!

Amerikába készül? Ezzel számoljon! 

2025-ben több jelentős változás történt az Egyesült Államokba történő beutazás szabályozásában.
Ókori festékgyárra bukkantak a régészek Izraelben

Ókori festékgyárra bukkantak a régészek Izraelben 

Azt a festékgyárat találták meg Haifa partjainál, ahol a Bibliában is leírt színeket állították elő.
Proko Travel: így hozták haza utasaikat az elsötétült Lisszabonból

Proko Travel: így hozták haza utasaikat az elsötétült Lisszabonból 

Áramszünet, káosz, törölt járatok .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.