Nyitva Görögország

„Görögország üdvözli a világot” – ez a mottója a görög külügyminisztérium közleményének, amely részletezi, hogy a dél-európai ország milyen feltételekkel és milyen ütemezésben fogad újra turistákat.

A hotelek és szállodák június elsején, hétfőn megnyitottak. A repülő- és hajójáratok jegyárai csökkentek, ami még vonzóbbá teheti Görögországot a külföldiek számára.

Mivel a gazdaság bevételeinek mintegy 20 százaléka a turizmusból származik, az ágazat beindítása létfontosságú Görögország számára. A kormány reméli, az, hogy megfékezték a vírust, hitelessé és biztonságossá teszi az országot a látogatók szemében.

Egyelőre csak az athéni repülőtér fogad járatokat, június 15-től már a szaloniki is.

Most még minden turistát kötelező koronavírus-tesztnek vetnek alá és karanténba is kell vonulnia, június 15-től azonban ez már csak az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség által magas kockázatúnak nyilvánított országokból, azaz Belgiumból, Olaszországból, Spanyolországból, az Egyesült Királyságból vagy az Egyesült Államokból érkezőkre vonatkozik.

A legtöbb légitársaság már árul Görögországba szóló jegyeket. A Ryanair kereskedelmi igazgatója, David O'Brien úgy nyilatkozott a görögországi járatokról, hogy a tervezett kapacitásuk 50-55 százalékával működnek majd, és a célpontok körülbelül 90 százalékára lehet majd utazni, még ha a heti járatok számát némelyik esetében csökkentették is.

Július elsejétől további lazítások várhatók. A tervek szerint egy hónap múlva már minden görögországi nemzetközi repülőtér fogadhat járatokat és többnyire csak szúrópróbaszerű teszteket végeznek majd. Hogy ettől mely országokból érkező utasok esetében térhetnek el, azt majd később jelentik be.

Forrás: Euronews


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.