Szöul, a közvetlen város

Szöul egy igazi pezsgő, kozmopolita város, ahol a hagyományok és a 21. századi high-tech megoldások kiválóan megférnek egymás mellett – derült ki a LOT közvetlen járatának indítása kapcsán szervezett tanulmányúton.

Szeptember 22-én startolt el a lengyel légitársaság július végén bejelentett szöuli járata, amely a két ország közötti turisztikai kapcsolatok erősítése mellett az üzleti forgalomra is épít. A LOT Dreamlinerei egyelőre hetente háromszor közlekednek a két főváros között, de amint az igények ezt lehetővé teszik, sűríteni szeretnék az összeköttetést, akár napi frekvenciára is – mondta el Rafał Milczarski, a LOT vezérigazgatója a Szöulban rendezett gálavacsorán, amelyre koreai tour operatorok és a média képviselői is meghívást kaptak. A fogadáson ráadásul kétszemélyes budapesti utat is kisorsoltak, amelyet Csoma Mózes nagykövet adott át.

A gépeken magyarul és koreaiul beszélő személyzet teljesít szolgálatot, a fedélzeti menüben mindkét ország gasztronómiája megjelenik és persze a szórakoztató rendszer is mindkét ország turistái számára kínál izgalmas tartalmat. És a LOT fejlesztései nem állnak meg: a jövő nyári menetrendben már 12 célállomás válik elérhetővé, de a légitársaság további járatnyitásra is készül.

 

Határon innen és túl

Szöul turisztikai szempontból is rengeteg lehetőséget rejt, nem véletlen, hogy évi 12,1 milliós beutazó forgalmával a Global Data szerint a világ 9. leglátogatottabb városa. Kiváló szállodák, helyi és nemzetközi ízek, felkészült vendéglátók várják itt az utazókat, akik elmerülhetnek a város történelmében a királyi palota vagy a főbb templomok – például a Jogyesa – meglátogatásával. A helyi termékeket és ízeket számos piacon és bevásárlóutcán ismerhetjük meg, az éttermekben pedig kötelező a kimchi, vagyis a chilivel erjesztett káposzta megkóstolása. (De azért próbáljuk ki az asztalunkon elhelyezett gázon sülő koreiai barbecue-t, amely sertésből és marhából egyaránt készülhet, valamint a zöldséges-húsos egytálételt, a bibimbapot.) Az ország történelmével a War Memorial of Korea-ban ismerkedhetünk meg egy átfogó és interaktív tárlat segítségével, amely méltó emléket állít a koreai háborúban elesett helyi és ENSZ-katonák emlékének is.

Szöultól egy órás buszútra találjuk a DMZ-t, avagy demilitarizált övezetet, amely immár turistákat is fogad, és épp a napokban javasolta átnevezését Nemzetközi Béke Zónára Mun Dzsein dél-koreai elnök, aki a későbbiek során a világörökségi cím megszerzését sem tartja kizártnak. Az Észak- és Dél-Koreát elválasztó határ mentén húzódó négy kilométer széles sávba csak szervezett túrák indulnak, félnapos kirándulás keretében. Itt megtekinthető az egyetlen vasútállomás a két ország között (ám ide jelenleg csak Szöulból érkeznek járatok), és a boltokban észak-koreai termékek is kaphatóak. A föld alatt 70 méterrel sétálhatunk a Third Infiltration Tunnel-ben, amelyet a hetvenes években az északiak fúrtak titokban, ám egy dezertált mérnöknek köszönhetően ezt és további három hasonló alagutat a déliek időben észrevettek és lezártak. A kilátópontból pedig valóban látható Észak-Korea (a távcsöveken keresztül zászlójuk és egy határ menti város is jól kivehető), és a sávban az emberi beavatkozás hiányának köszönhetően több mint hat évtizede érintetlen természetet találni – bár ez utóbbit turisták érthető okok miatt nem látogathatják.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.