Szeptembertől a csecsemőknek is kell személyi a magyar szálláshelyeken

Ha a vendég nem mutatja be az okmányt, meg kell tagadni tőle a szolgáltatást - írja a 24.hu.

Biztonsági okokból újabb adatszolgáltatásra kötelezik a szállásadókat, illetve azokat, akik valamilyen szálláshelyet szeretnének igénybe venni. Némi halogatás után a legújabb dátum szeptember 1-je – elvileg akkortól varrják a koronavírus-válsággal és munkaerőhiánnyal súlyosan érintett szálláshely-szolgáltatók nyakába a kötelezettséget, hogy érkezéskor egy okmányolvasóval fényképezzék le a vendégek iratát, és ezt töltsék fel a Vendég Információs Zárt Adatbázisba (VIZA). Kivétel nincs, a legkisebb szálláshelynek is adatot kell szolgáltatnia, a legkisebb vendégekről is, azaz a csecsemők okmányát is be kell mutatni - írja a 24.hu.

Magyar állampolgárságú vendég azonosítására személyi igazolvány, vezetői engedély és útlevél is elfogadható. Az Európai Unióból érkező vendégektől a személyi igazolvány és az útlevél, harmadik országból érkező vendégtől kizárólag az útlevél fogadható el személyi azonosításra és okmányolvasásra. A  szállásadó adatszolgáltatási kötelezettsége annyira komoly, hogy ha a vendég nem hajlandó bemutatni az okmányát, meg kell tagadni tőle a szolgáltatás igénybevételét.

Ha az okmánybemutatást megtagadó vendég előleget fizetett, akkor azt vissza kell neki téríteni. Az okmánybemutatási kötelezettség független a vendég életkorától, így ha kicsi gyerekről van szó, ő is csak akkor szállhat meg a szüleivel, ha bemutatják a fényképes személyazonosító okmányát, ami eddig nem volt kötelező gyakorlat. Amennyiben pedig az okmányolvasó valamilyen okból nem tudja leolvasni a szükséges adatokat, azokat kézzel kell felvinniük a szálláshelyeknek.

Eltérő célt szolgálnak

A már létező NTAK és az új VIZA két egymástól teljesen független, más céllal és más adattartalommal működő rendszer – válaszolta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a 24.hu kérdésére, miért van szükség újabb adatgyűjtésre. Az NTAK célja a statisztikai adatok elemzése, a turizmus szakmai tervezéséhez szükséges adatok rendszerezése. Ezzel szemben a VIZA-rendszer közrendvédelmi célokat szolgál, a személyes adatokban célzottan és kizárólag a rendőrség végezhet keresést bűnmegelőzési és bűnüldözési feladatainak ellátásához. A szálláshely-szolgáltató az adatokat legfeljebb két évig (a tudomására jutást követő első év utolsó napjáig) kezeli, a GDPR-szabályokat betartva, és erről tájékoztatást is kell adnia.

Még nem tudják, milyen okmányolvasót vehetnek

A hatályos jogszabályok szerint minden szálláshelynek mindkét rendszerbe, két különböző interfészen keresztül kell adatot szolgáltatnia. A szálláshelykezelő szoftverek mindkét adatszolgáltatást automatikusan végzik, ezért ez időben nem jelent többletet – írta a lapnak az MTÜ. Azoknak a szálláshelyeknek, amelyeknél legfeljebb nyolc szoba és 16 ágy van, ingyenesen biztosítottak szoftvert az NTAK-hoz, a Vendégemet. Nekik jó hír, hogy ez rendelkezni fog okmányolvasó funkcióval is, tehát a VIZA-adatszolgáltatásra is alkalmas lesz.

A többi szállás pedig eldönti, milyen okmányolvasót vásárol. Az ügynökség arra hívta fel a figyelmet, hogy érdemes a már használatban lévő szálláshelykezelő szoftver üzemeltetőjével előzetesen egyeztetni arról, hogy a szoftvert mely okmányolvasókkal lehet majd együtt használni. A szálláshelyeknek 2021. szeptember 1-jével kell vendégeiket okmányolvasó használatával érkeztetni – szögezték le.



Csakhogy az érintettek még nem tudják, milyen szkennert lehet majd vásárolni az okmányolvasáshoz, mert ez még hivatalosan nem jött ki – mondta a Magyar Szállodaszövetség elnöke, Flesch Tamás a 24.hu-nak. Tudomása szerint nagyságrendileg 1000 euró (350 ezer forint) körül van egy használható okmányszkenner. Feltételezi, hogy ha már lehet tudni, milyen eszköz elfogadható, lesz egy bevezető időszak, amíg mindenki meg tudja vásárolni a készüléket, akinek kell. Erről sincs egyelőre információ. A járvány miatti kényszerű bezárások után nincs jó helyzetben a szakma, az elnök úgy fogalmazott: örülnének, ha lenne pályázat, vissza nem térítendő támogatás az okmányolvasók megvásárlásához. Az időzítéssel kapcsolatban megemlítette, éppen a pandémia miatt kezdtek el gondolkozni a szolgáltatók az online bejelentkezés alkalmazásán, hogy a vendégnek ne kelljen odamenniük a recepcióhoz. Ezt meg fogja nehezíteni a kötelező okmányszkennelés.

Plusz ember az Airbnb-zőknek

Minden olyan szálláshelynek gondot jelenthet az új adatszolgáltatási kötelezettség, ahol a házigazda vagy képviselője nincs folyamatosan (éjjel-nappal) a szálláson – véli a Magyar Apartman Kiadók Egyesületének elnöke, Schumicky Balázs. Az egyesület azt kérte az MTÜ-től, találjanak megoldást arra, hogyan lehet a házigazda vagy szállásadó személyes közreműködése nélkül eleget tenni az okmányolvasásnak. Ígéretet kaptak erre, úgy tudja, már dolgoznak is rajta. A jelenleg elérhető tájékoztatókban azonban ennek nincs nyoma, azt írják, mindenképpen a szálláshely képviselőjének kell elvégeznie az okmányolvasást érkezéskor.

Forrás: 24.hu


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.