Új, exkluzív szálláshely Budapest tetején

Az egykori négycsillagos Hotel Normafa teljes felújítás és újramárkázás után prémiumkategóriás klubhotelként nyitja meg kapuit Normafa Club House néven.

A beruházás első üteme a tulajdonosváltás után 2013-ban kezdődött, majd 2019-ben folytatódott. A létesítmény soft openingje jelenleg is tart, az utolsó simításokat végzik a milliárdos ráfordítással, önerőből megújult szálláshelyen. Ma szinte már rá sem ismerni a leginkább a 80-as években virágkorát élő hotelre. Az egykori barna nyílászárók trendi, skandináv szürke árnyalatot kaptak, a belső tereket pedig maximálisan a mai. legmagasabb igények szerint modernizálták. A házbelső kialakítása a hotel környezetének, a Budai-hegyeknek a természeti értékeit tükrözi: a rengeteg faburkolat nyugtatja a szemet, a természetes textilek és a föld színei az uralkodók elegáns kékekkel, lilákkal kiegészülve.

A 60 szobás, 120 férőhelyes hotel két szárnyát az indiai térrendezés, a Vasztru-sásztrá elvei alapján alakították ki, és az egyik szárnyban a meleg színárnyalatok, a másikban a hidegek dominálnak. A fürdőszobák egytől-egyig zuhanyzósak és luxus piperecikkek várják bennük a vendégetek, a férfiakat klasszikus borotvával és pamaccsal is kényeztetik.

A ház igazgatója Auer Ferenc közel 8 évig dolgozott a Four Seasons kötelékében nemzetközi porondon, de a budapesti Gresham Palace megnyitásánál is bábáskodott a food and beverages területen. Az utóbbi években pedig a Közel-Kelet országainak szállodáiban szerzett hasznos tapasztalatokat.

Ahol a menedzserek is töltődhetnek


„Jelenleg is tart a szálloda besorolása, az ötcsillagos kategóriát céloztuk meg” – mondta el lapunknak Tánczos Szilvia a létesítmény ügyvezető igazgatója, aki hangsúlyozta, hogy a Normafa Club House szálláshely-  rendezvényhelyszín és tréningközpont is egyben, amely nem egy tipikus városi szállodaként, hanem exkluzív klubhotelként pozícionálja magát a piacon. Foglalni csak bejelentkezés alapján lehet, a nagy nemzetközi szállásközvetítő portálokon meg sem kíván jelenni a ház, amely elsősorban a hivatásturistákra fókuszál: az üzleti egyéni és csoportos utazókat tartja elsődleges célcsoportjának, valamint a rendezvényszervezésre specializálódik. Normawood Academy néven egy tréningközpontot is magában foglal a létesítmény.

A ház a privát szférát előnyben részesítő vendégek igényeire épít, akik értékelik a prémium szolgáltatásokat sőt, az exkluzivitást is előnyben részesítik, és akár egy teljes szárnyat lefoglalnak közép- és felsővezetői szakmai hétvégékre, továbbképzésekre. A retreat, azaz az elvonulós jelleg a szálloda környezetében is érvényesül, hiszen távol a főváros zajától, a korábban klimatikus gyógyhelyként is elismert Svábhegy tetején, erdei környezetben helyezkedik el, ezen túlmenően a belső kialakítás is a mindennapokból való kiszakadást szolgálja. Ennek egyik fontos eleme az országban talán egyedülállóan tágas jógakomplexum, amely fűthető és párásítható bikram jógateremmel is rendelkezik. A feltöltődésről a szaunavilág és a kültéri medence is gondoskodik, és készül egy hatalmas, 25 fős jacuzzi is a ház parkjában. Egyedi kínálati elemként egy hidegterápiás krioszauna is rendelkezésre áll.


A létesítmény hűthető-fűthető buboréksátra 200-300 fős rendezvényeket, esküvőket is befogad, de egy szabadtéri, füves-parkos rendezvényhelyszín is adott az esküvők lebonyolítására. Adott még egy kanapékkal berendezett, csupaüveg lounge helyiség is, amely 10-20 fős eseményekre ideális.


„A ház konyhája a szezonalitáson, regionalitáson és fenntarhatóságon alapszik” – emelte ki Gullner Gergő, akit az Intercontinental Budapest executive séf pozíciójából igazoltak. A szakember lapunknak elmondta, hogy alapvetően magyaros konyhát visz, amely kiegészül a határontúli (erdélyi, felvidéki, délvidéki) ízekkel és komolyan épít a monarchia gasztronómiájának hagyományaira is.  Az egészség is fő szempont az ételválaszték összeállításában, sok gyümölcsöt, zöldséget használnak, mindig az adott évszaknak megfelelően, lehetőleg rövid ellátási láncból és, a háznak készül a saját konyhakertje is, ahonnan a zöldfűszer kerül majd ki. Gondoltak a vegetáriánusokra, vegánokra is, és az allergén kódok is fel vannak tüntetve az ételek mellett a reggelizőpulton.

Turizmus Online


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.