Készül a Tokaj-hegyaljai borvidék stratégiája

Ahhoz, hogy Tokaj-Hegyalja újra a világ egyik vezető prémium bortermelő vidéke legyen, szükséges, hogy édes és száraz borok is kapcsolódjanak a Tokaji márkához - jelentette ki Tombor András, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanácsának (TBFT) elnöke kedden Budapesten, a borvidék jövőbeni stratégiai irányvonalát ismertető sajtótájékoztatón.

Beszámolt arról, hogy elkészült a borvidék jövőbeni stratégiájának tervezete, amelyről a sajtótájékoztatón elhangzottak szerint június 11-én tárgyal majd a TBFT a borvidék vezető pincészeteivel, a kis- és közepes vállalkozókkal az egységes álláspont kialakítása érdekében.

Tombor András elmondása szerint a borvidék megújulását célzó irányvonalakat egy 10 országra kiterjedő, a borfogyasztási szokásokat vizsgáló nemzetközi kutatás eredményei mentén alakították ki.

Az elnök a borfogyasztás világszerte tapasztalható trendjeire utalva elmondta, hogy a száraz és fél száraz borok előretörése miatt a Tokaji borvidéknek nyitnia kell a hagyományos aszú mellett a száraz borok felé is. Az előzetes számítások szerint 2020-ban már a száraz furmintok adhatják a tokaji bortermelés mennyiségének 60-65 százalékát, értékének pedig 52-57 százalékát - jelezte.

Az Egyesült Államok, Kína és Nagy Britannia piacait célozzák meg a tokaji borokkal - tette hozzá.
Előadásában szólt a borok új kategóriák szerinti csoportosításáról. Eszerint a Tokaji borvidék vezető terméke továbbra is az aszú és az esszencia marad, ezek az úgynevezett szuper prémium kategóriába kerülnek. A prémium kategóriába az "édes kettes" kategóriába tartozó késő szüretelésű borokat sorolta. Nagy szerepet szánnak az off-dry, azaz a relatív magas cukortartalommal rendelkező, könnyű, illatos boroknak is.

A TBFT elnöke előadásában felhívta a figyelmet a Tokaji márkanév egyértelmű használatára. Álláspontja szerint a jövőben a Tokaji megnevezéssel csak az aszút és az esszenciát lehetne forgalmazni, míg a prémium kategóriába tartozó borokat véleménye szerint a "Tokaj borvidéken termelt" megnevezéssel kellene értékesíteni.

A TBFT elnöke azonban arról is beszámolt, hogy egy nemzetközi tanácsadó cég a Claessens International vezette konzorcium segítségét kérte a borvidék, a Tokaji Kereskedőház és a tokaji bor új arculatának és marketingjének kidolgozásához. A nemzetközi cég javaslatainak gyakorlati megvalósításáért a most alakuló Tokaj Marketing Testület (TMT) felel a jövőben.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.