Megszállta a Gazdasági Versenyhivatal a Booking.com budapesti irodáját
A Gazdasági Versenyhivatal (GHV) rajtaütésszerű helyszíni vizsgálatot rendelt el az online szállásfoglalás piacán tapasztalt anomáliák miatt.
A gyorsított ágazati vizsgálatok során a GVH a versenytörvény felhatalmazása alapján – bírói engedéllyel – helyszíni kutatást is tarthat. Ez a hatékony és gyors beavatkozást lehetővé tevő eszköz azt támogatja, hogy a GVH a piaci zavarok feltárásához és kezeléséhez szükséges információkat összegyűjtse, közölte az Index kérdésére a GVH. A lapnak megerősítették, hogy a helyszíni kutatás folyamatban van a holland cég budapesti irodájában, ugyanakkor hozzátették, hogy további információt az esettel kapcsolatban nem áll módjukban közölni.

A hivatalnál jelezték, hogy az információgyűjtés lezárultát és az adatok elemzését követően a GVH nyilvános jelentéstervezetben összegzi majd az online szálláshelyfoglalás és a szálláshely-szolgáltatás hazai piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálat eredményeit.
Ennek elkészítésére a nemzeti versenyhatóságnak 30 napja van, ami indokolt esetben összesen kétszer 30 nappal meghosszabbítható.
A szervezet gyorsan lépett, mert – ahogy a portálnak kifejtették –, számukra első a magyar szállásfoglalók és szállásadók védelme.
A teljes cikk megtalálható: ITT