hirdetés
hirdetés

Nettó 250-300 ezres fizetést várnak el a fizikai dolgozók

Habár újra munkaerőhiány alakult ki Magyarországon, a fizikai dolgozók közel 90 százaléka könnyen elcsábítható a megfelelő kompenzációval, derült ki a Gi Group felméréséből. 

hirdetés

Újra egyre erőteljesebb a munkaerőhiány Magyarországon, ami miatt kedvezőbb helyzetbe kerültek a dolgozók, derült ki a Gi Group friss felméréséből.

Tízből kilenc kékgalléros könnyen váltana munkahelyet Magyarországon, vagyis miközben a cégeknek nagy probléma a dolgozók megtalálása, magasabb bérekkel elcsábíthatóak.

Az országban új üzletágat létrehozó, fizikai dolgozók toborzására szakosodott vállalat kutatása rávilágít, hogy 55% azért keresne új munkahelyet, mert nem elégedett a jelenlegi bérével, de sok más egyéb szempont mellett, pl. a cég piaci stabilitása is sokat számít. Az elvárások növekedését jelzi, hogy a betanított munkát végző kékgallérosok ma már legalább 250-300 ezer forintos nettó bérrel lennének elégedettek. A képzett fizikai dolgozók ennél is érdemben magasabb, 350-400 ezer forintos fizetést kérnek.

 

A kutatás szerint egyre kevésbé értik a munkáltatók a fizikai munkavállalók igényeit. A kékgallérosok számára is fontos a munka-magánélet egyensúlya, a fejlődési lehetőség biztosítása, és az is, hogy mennyit kell utazni a munkába. Hasonló elvárások 5-10 éve a fehérgallérosoknál voltak jellemzőek. A munkaadók egy része azonban még másképp gondolkodik, vagyis érdemi különbség látszik a dolgozók és a cégek véleménye között.

Nagyon is számít a fizetés

A kutatás szerint a munkáltatók 80%-a úgy véli, hogy a magasabb fizetés miatt váltanak a dolgozók. A munkavállalóknak azonban a béren kívüli juttatások, a belső képzések, a fejlődési lehetőség, illetve a jó munkahelyi légkör is egyre fontosabb. A kutatás megállapítja, hogy hiba lenne csupán a magasabb bérekre apellálva bízni a minőségi munkaerő bevonzásában és megtartásában. Sokkal komplexebb igényekre kell reagálni, ha egy cég vonzó munkáltatóként szeretné pozícionálni magát a munkaerő-piacon.

Forrás: Adobe Stock

Nem meglepő, hogy a dolgozók igényei emelkednek, hiszen az elvárások is nagyobbak. A Gi Group kutatása szerint a nagyvállalatoknál egyre inkább az alapelvárások közé tartoznak a digitális készségek, illetve kezd megjelenni a nyelvtudás is az elvárások között. Az automatizáció miatt egyre fejlettebb technológiával kell dolgozniuk a munkavállalóknak, ezért magasabb tudásszintre kell eljutniuk. „A vállalatok nem tehetik meg, hogy a munkaerőhiány közepette megváljanak azoktól a dolgozóktól, akik nem rendelkeznek ezekkel a képességekkel. Meg kell tanítaniuk nekik az új eszközök használatát, fejleszteniük kell a képességeiket, amivel a lojalitásukat is növelik” – mondta Alapi Márton.

Fontos a hirdetés szövege

A vállalatok rövid és egyszerű üzeneteket igyekeznek közvetíteni az álláshirdetésekben a felmérés szerint, azonban a munkavállalók olyan álláshirdetésekre jelentkeznek szívesen, amelyek több információt osztanak meg a feladatokról, elárulják milyen műszakban kell dolgozni, hogyan néz ki a kiválasztási folyamat, illetve a bérezésről is részletes információt szeretnének kapni. Fontos szerepe van a munkaerő-kölcsönzésnek is a cégek igényeinek megoldása során, amellyel kapcsolatban a fizikai és szellemi dolgozók többsége is nyitott. „A cégeknek egyedi és rugalmas megoldásokra van szükségük az egyre nagyobb munkaerőhiányban. Kutatásunk alapján elmondhatjuk, hogy a munkáltatók körében újra egyre népszerűbb megoldás a munkaerő-kölcsönzés, és szerencsére ezzel a foglalkoztatási formával a munkavállalók több, mint felének szintén pozitív tapasztalata van. Ez az opció hatékony segítséget tud nyújtani, főleg olyan helyzetekben, amikor új munkaerő saját állományba való felvételére nincs lehetőség” – tette hozzá.

Átalakulás várható

A Gi Group szerint a következő években igen komoly átalakulás várható a munkaerőpiacon, hiszen az automatizáció, a robotizáció önmagában is kihívás elé állítja a vállalatokat és a munkavállalókat, miközben számos új, külföldi vállalat jelenik meg Magyarországon, akik kedvező bérekkel csábítják majd a dolgozókat. Mindezek miatt elkerülhetetlen a bérek további emelkedése a fizikai dolgozók közében is.

(forrás: GI Group / Store Insider)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Pályázzon és nyerjen!

Meghosszabbított jelentkezési határidő: szeptember 30.!
Legyen részese Magyarország nemzetközi szinten is elismert szálloda- és vendéglátóipari designversenyének, a Klasszis TopDesign 2022-nek, ahol egyedül az számít, mennyire szép, különleges és egyedi az a kisebb-nagyobb szálláshely, vendéglátóegység, irodai vendéglátóhely, borászat, pincészet vagy a Horeca-szegmenst megcélzó digitális platform, innováció vagy más beszállítói termék, amely az Ön tulajdonában van vagy Ön üzemelteti. További információ és a pályázat beadása
: ITT

hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Friss lapszámunk fókuszában a szezonnyitás és a fenntarthatóság áll.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk