70%-ot kaptak vissza a csődbe ment iroda utasai

Befejeződött a csődbe ment Sunport Travel utasainak kártalanítása: a szerződések alapján 41,085 millió forint értékű dokumentált, jogos kárigény érkezett a biztosítóhoz, az utasokat a 27,990 millió forint vagyoni biztosíték erejéig kártalanították - közölte az Uniqa Biztosító Zrt. az MTI érdeklődésére csütörtökön.

A károsultak számára még júliusban kifizették kárigényük 50 százalékát annak érdekében, hogy nyári pihenésüket még más módon megszervezhessék. Néhány szerződés esetében - különösen azoknál, ahol az értékesítési folyamatban egy másik utaztatási tevékenységet végző iroda is részt vett - a benyújtott dokumentumok ekkor még kiegészítésre szorultak.
Minden érintettől levélben kértek iratpótlást, a dokumentumok beérkezése és feldolgozása július végéig zárult le. Az összes dokumentált kárigény teljesítésére ezután kerülhetett sor a 27,990 millió forint vagyoni biztosíték erejéig - közölte a biztosító.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Sunport Travel június 6-án pénteken jelentett csődöt, kizárólag Törökországba szállított volna utasokat. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) ezt követően visszavonta az utazásszervező engedélyét, és 2014. június 11-én törölte az utazási vállalkozók hatósági nyilvántartásából jogszabálysértés miatt. Megállapították, hogy a Sunport Travel utasait az utazási szerződésben meghatározott esedékességkor nem utaztatta el, a befizetett részvételi díjakat nem fizette vissza, illetve nem is képes az előlegek, részvételi díjak visszafizetésére.

A Sunport Travel vagyoni biztosítékát az Uniqa Biztosító Zrt.-nél kötötte, ennek összege a MEKH honlapján közzétett adatok szerint 27 millió 990 ezer forint. A biztosító június 24-én azt közölte, hogy megkezdi a kárelőlegek kifizetését a csődbe ment iroda károsultjainak.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.