Céges rendezvények területén hasít a HotelPremio csoport
Exkluzív helyszínen, az Operaházzal szemközt, az eredetileg Lechner Ödön által tervezett Dreschler-palotának emelt épületben, majd később a pestiek körében Balettintézetként ismert, és egy hosszú bezárási periódus után két hónapja Csipkerózsika-álmából igazi luxushotelként ébredő, W Hotel Budapestben tartotta céges partnerpartiját a cégeshelyszínek.hu portálként induló, mostantól pedig HotelPremio Group-ként hívott rendezvényszervező csapat, Tatár György alapító-tulajdonos vezetésével.
Aki az egyre több feladatokkal együtt járó, megnövekedett irányítói munkát nemrégiben megosztotta egy másik, szintén ismert turisztikai szakemberrel, Révész Róberttel. Akit egy idő után fel is hívott maga mellé a pódiumra, hogy bemutassa a jelen lévő meghívottaknak.
Az ügynökség meghívására mintegy 150 vendégnek az ügyvezető-tulajdonos, Tatár György röviden ismertette a plénum előtt cégük múltját, jelenét és a jövőjükről is megtudhattunk néhány részletet.

Tavaly piacvezető volt a cégeshelyszínek.hu a hazai rendezvényszervezői piacon, 1137 rendezvényt hoztak tető alá ügyfeleik megbízásából, egykapus ügyfélszolgálattal dolgoznak, és a B2B, azaz a corporate rendezvények szakértőjének számítanak toronymagasan idehaza. Emellett Balatonfüreden egy saját, 29 szobás butikhotelt is üzemeltetnek, Boutique Hotel Annuska néven, és legközelebbi terveik közt szerepel, hogy nemcsak a hazai piacon, hanem a környező országok területein is megjelennek rendezvényszervező szolgáltatásukkal. Elsőként Csehországban, hallhattuk az ügyvezetőt, aki azt is elmondta, 2024. januárjától kezdve prágai irodával is rendelkeznek. Varsó, azaz a lengyel piac került a következő célkeresztbe, de ott sem állnak majd meg, hanem szolgáltatásaik körét kiterjesztik további határon kívüli helyszínekre is, alapvetően a közeljövőben a balkáni térségre koncentrálva.
A társaság ma 2400 corporate ügyféllel dolgozik együtt, profiljuk pedig alapvetően a rendezvényszervezés, hallottuk még.
Több kisebb márka tartozik a cégcsoport ernyője alá, és csapatukat ezentúl egységesen HotelPremio Group-nak hívják. Majd arról szólt Tatár György, hogy aki hozzájuk csatlakozik ügyfélként hogyan és mi módon spórolhat meg bizonyos összeget a rendezvényszervezés során.
Tatár Györgyöt követően új cégvezető-társa, Révész Róbert is szót kapott, akit egyébként úgy mutatott be, hogy Róbert belépése alapozza meg a cégcsoport nemzetközi terjeszkedését. Révész megerősítette, a jövőben az itthon megszokott szolgáltatásokat külföldön is nyújtják, a csapatépítő tréningektől kezdve az incentive programokon át a corporate szobafoglalásig bármilyen megbízást teljesítenek, ajánlatkérésre 48 órán belül válaszolnak – többféle variációt kínálva.
Hallhattuk még, hogy idén májusban elindult micehungary.com oldaluk, amely a jelenleg elérhető legteljesebb magyarországi helyszínkínálat teszi foglalhatóvá a nagy nemzetközi cégek külföldi leányvállalatai számára.
A beszédek után exkluzív fogadás, valamint kiscsoportos háznézések sora következett, a programot tombola zárta.