Ciprus, peloponnészoszi körutazás és Évia a Mouzenidis Travelnél

A tavalyi év eredményeiről és az idei újdonságokról tartott bemutatót a Mouzenidis Travel, az Aegean Airlines és a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal március 21-én a Mazi étteremben. Az eseményen részt vett Antonios Theocharous ciprusi és Dimitrios Letsios görög nagykövet is.

A bemutató Kovács Krisztina prezentációjával kezdődött, aki az Aegean Airlines képviseletében röviden bemutatta a légitársaságot, amely tavaly 12 millió utast szállított, ezzel olyan versenytársat előzött meg, mint az Austrian Airlines.

A légitársaság 2010 óta tagja a Star Alliance-nak és 2013 óta repül Budapestre, ahonnan jelenleg heti négy járat közlekedik Athénba. Összesen 145 desztináció szerepel a légitársaság kínálatában, ezen belül 111 nemzetközi és 34 Görögországon belül repül. Az Aegean a "hiánypótlásra” is törekszik, ezért minden tájegység felé próbálnak nyitni. Az utasok többek között Tel-Avivba, Teheránba és Bejrútba is repülhetnek.

A klasszikus légitársaságokhoz hasonlóan két osztály érhető el, a business és a turistaosztály. Ez utóbbin belül két alosztály létezik, a legalacsonyabb árkategóriájú Go Light és a Flex, amely rugalmasabb feltételeket biztosít az utasoknak. Fedélzeti ellátás minden osztályon van.

Rekordszámú turista Cipruson

A Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal képviseletében Ács Viktória elmondta, hogy tavaly rekordszámú, több mint 3 millió turista látogatott el Ciprusra és az idei kilátások is jók. A szigetország legvonzóbb tulajdonsága az egész évben kellemes időjárás és a tenger, amely november végéig alkalmas fürdőzésre. Budapestről Larnakába indulnak közvetlen járatok, az Aegean athéni átszállással közlekedik.

A sziget 440 kilométernyi partszakaszán 42 kék zászlós minősítésű strand található. A fürdőzésen túl nagy hangsúlyt fektetnek az aktív turizmusra is. Az Akamasz-félsziget a túrázók egyik kedvelt célpontja, Pissouriban például a magyar mountain bike csapat is rendszerint tart edzőtábort. A hazai Bubi-rendszerhez hasonlóan már kerékpárkölcsönző-hálózat is működik az országban. Szintén nagyon népszerű a golf a turisták körében, a tervek szerint idén Larnakában bővítik a golfozási lehetőségeket.

Egyre népszerűbb a zarándokturizmus és a falusi turizmus is a szigetre látogatók körében. A falusi turizmus keretén belül az ország belső részein és hegyvidékein megtalálható tradicionális parasztházakban szállhatnak meg az utazók.

Európa Kulturális Fővárosa 2017-ben Pafosz lett, ennek keretén belül a programsorozatok már januárban elkezdődtek, és egyfajta nyitott agóraként igyekeznek bemutatni a szigetország történelmét.

Ciprus is bekerült a kínálatba

Csabai Ferenc, a Mouzenidis Travel értékesítési vezetője röviden bemutatta a thesszaloniki székhelyű céget, elmondta, hogy a 22 éves vállalat már 80 értékesítési pontot üzemeltet Európán belül, idén novemberben nyílik a következő Londonban. A cégcsoportnak csak az egyik szegmense az utaztatás, ezen felül saját légitársaságot üzemeltetnek, biztosítással, ingatlanfejlesztéssel, gyógyturizmussal és egyetemi képzésekkel is foglalkoznak, de egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a MICE-utazások is. 

A 2017-es nyári szezonban 3 fő desztinációt kínálnak utasaik számára: Korfut, Krétát és Zakinthoszt. Új desztinációnak számít - az Aegean Airlines együttműködésével - Évia, amely Kréta után a második legnagyobb görög sziget. Szintén az Aegeannal közösen idén áprilistól nyár végéig zajlanak a körutazások, kis létszámú, 12-16 fős csoportokban. A klasszikus görög körutazások mellett idén többek között a Peloponnészoszi-félsziget is felkerült a listára.

Kínálatukban szintén az idei év újdonsága Ciprus, elsősorban Limassolra koncentrálnak, de szerveznek utakat Tochni településre is.

Csabai Ferenc a prezentációban kiemelte az utazási iroda előnyeit: a nagy szálláskínálatot - főleg a 3-4 csillagos kategóriában -, a buszokon lévő ingyenes wifihasználatot, illetve azt, hogy a meghirdetett árakon túl nincsenek további rejtett költségek. Az utazási irodai partnereknek online foglalási rendszer is a rendelkezésükre áll, ezzel még egyszerűbbé téve a foglalást.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.