Európa keleti részén a közlekedés nem mindig megfelelő

Jelentős nemzetközi díjat nyert el Európa legmenőbb vízparti fesztiválja. A Balaton Sound szervezői Hollandia vezető fesztivál-weboldala, a Festileaks.com - nemzetközi fesztiválokat értékelő - versenyében a “Legjobb Logisztika” díját érdemelték ki - tudtuk meg a szervezőktől.

A Festileaks.com munkatársai, számos európai fesztivál mellett, idén a Balaton Soundon is jártak. Feladatuk, hogy a fesztiválokról beszámolókat készítsenek, és ezek alapján értékeljék a különböző rendezvényeket. A komoly presztízsű megmérettetésen a Balaton Sound a “Best Logistics” díjat kapta idén.

Az értékelésben elmondták, hogy míg Európa keleti részén a közlekedés nem mindig megfelelő, a Balaton Sound kapcsán ezt nem tapasztalták. Megemlítette a jelentés, hogy Belgiumból még különvonat is érkezett. Mindemellett a reptérről is könnyen el lehetett jutni a fesztivál helyszínére különböző transzferekkel. Dicsérték a Balaton Sound kempingezési lehetőségeit, a tágas teret és a kiemelkedő szolgáltatásokat, például a bérelhető és a helyben vásárolható sátrakat, a zuhanyzók számát.

Fülöp Zoltán, a Balaton Sound főszervezője elmondta, “a díj elnyerésében szerepet játszhatott a fesztiválon idén bevezetett Safety First programunk, melyben a fesztiválozók biztonságos szórakozása érdekében szakértőket kértünk fel különböző területekről, hogy az általuk általában tapasztalt „fesztivál-problémákat” kiküszöbölhessük. A díj e program sikerét is jelenti.” “Hollandia vezető fesztivál-weboldala, a Festileaks.com díjai minden évben nagy figyelmet kapnak, így a díjazott fesztiválok ismertségét is jelentősen növeli” – mondják a díj létrehozói.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.