Hagyomány és értékőrzés

Megjelent anno egy könyv Magyarok asztala címmel (Benke László és Gribek Lajos jegyzi), amelynek egy példányát ünnepélyes keretek között helyezték el a Parlament Vadásztermében.

A látványosceremóniaközbenfo- gant az ötlet a résztvevők köré- ben: gasztronómiai lovagrendet alapítanak, amelynek célja a magyar ét- kezési kultúra hagyományainak ápolása és példamutatás a jövő nemzedékének,hazai és nemzetközi szinten egyaránt.

A GASZTROLOVAGOK VEZETŐJE LACI BÁCSI

A négyszeres olimpiai bajnok, Oscar-dí- jas mesterszakács, Benke László vezeté- sével a pestlőrinci Zila Kávéházban hivatalosan is megalakult az Első Magyar Fehér Asztal Lovagrend több illusztris hazai gasztronómiai személy részvéte- lével, akik együtt megfogalmazták, majd el is fogadták rendjük alapszabályát.

LÁTVÁNYOS CÉLOK, ÉVENKÉNT JUTALMAZÁS

A lovagrend célja a hagyományok ápo- lásával megőrizni az értékes magyar étkezési kultúrát, továbbadni és példát mutatni a jövő nemzedékének, hazai és nemzetközi szinten egyaránt. A rend évente elismerésekkel jutalmazza a leg- jobb szakembereket, támogatja és elő- segíti a gasztronómiában alkalmazott tudományos, technikai és technológi- ai módszerek továbbfejlesztését, tan- folyamokkal erősíti a gasztronómiai oktatást, valamint karitatív programok szervezésével támogatja a rászoruló gyermekeket.

BŐSÉGES MERÍTÉS A LEGJOBBAK KÖZÜL

A lovagrend alapszabályában vállalja, hogy a magyar gasztronómia különbö- ző szakterületein tevékenykedő tagokat koordinálja, szakmai érdekképviseletü- ket ellátja. Ennek megfelelően nemcsak szakácsok, cukrászok és vendéglősök lehetnek a tagjai, hanem tíz önálló szek- ciójában egyesíti a szakmán belül már működő lovagrendeket is.

Az Első Magyar Fehér Asztal Lovag- rend szakácstagozatának tagjai között olyan elismert séfek találhatóak, mint az alapító Benke László, Garaczi János és Szamosi Ferenc.

SÁRVÁRI A LEGÚJABB LOVAG

A napokban Borda Attilla sárvári mester- szakács ünnepélyes ceremónia kereté- ben vált a hazai gasztronómiai közösség legújabb tagjává. Az avatási ceremóniát Kecskeméten tartották, ahol egyébként tizennyolc újdonsült lovagot avattak, összesen tíz szekcióban. Borda Attila, az ötcsillagos sárvári Spirit Hotel séfje ezentúl az ország legjobb gasztronómiai szakembereit tömörítő társaságának „szakács lovagi tagozatát” erősíti. A lo- vagrendbe kerüléshez, mint elhangzott az avatóünnepségen, meghatározott szakmai előmenetel, mesterfokozat, va- lamint számos hazai és külföldi elisme- rés szükséges. Az új sárvári lovag büszke címére, hiszen a Spirit főszakácsának a modern irányzatok mellett egyik fő specialitása a magyar konyha.

„Ez a cím nemcsak egy rangos elisme- rés, hanem lehetőség arra, hogy ápolhas- sam a gasztronómiai hagyományainkat. A mindennapi munka során a Spirit Ho- telben nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a legfrissebb ízek mellett a hagyományos magyar fogások is helyet kapjanak a ven- dégek asztalán” – mondta a díjátadó során a frissen megválasztott lovag.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.