Jelentősen emelkedett a Horvátországba utazó magyarok száma

Az elmúlt évhez képest csaknem kétszeresére nőtt idén június végéig a Horvátországba utazó magyarok száma - mondta el keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi igazgatója.

Ivana Herceg kifejtette: a január 1-jétől június 28-ig tartó időszakban a 2020-as hasonló időszakhoz képest 90 százalékkal, 54 ezerre növekedett az adriai államba utazó magyarok száma. A vendégéjszakák száma ugyanakkor 105 százalékkal, 230 ezer éjszakára emelkedett ebben a csaknem 6 hónapban. A magyarok által ebben az időszakban a leglátogatottabb települések közé tartozott Rovinj, Vir, Crikvenica, Opatija és Porec - jelezte a horvát idegenforgalmi szakember.

A tájékoztatón - amelyen részt vett Mladen Andrlic, Horvátország magyarországi nagykövete is - a turisztikai szakember kifejtette: a jelenlegi szabályok szerint a magyar állampolgárok közúton vagy vasúton minden korlátozás nélkül utazhatnak Horvátországba és a hazautazáshoz sincs szükség védettségi igazolványra. A repülőgéppel utazók azonban kivételnek számítanak, az ő utazásukhoz védettségi igazolvány, PCR-teszt vagy karanténkötelezettség társul. A horvátországi tartózkodás idején nincs különbség a beoltott és a nem beoltott turisták között, így zárt térben mindenkinek kötelező a maszkviselés. A vendéglátóhelyek nyitva tartanak ugyan - kivéve az éjszakai klubokat -, de egyelőre korlátozásokkal, reggel 6 órától éjfélig - ismertette Ivana Herceg. Hozzátette: jelenleg már nem kötelező, de a határátlépés meggyorsítása érdekében érdemes kitöltenie az utazóknak a magyar nyelven is elérhető horvát regisztrációs dokumentumot az entercroatia.mup.hr oldalon.

Kitért arra is, hogy az idei turisztikai szezonban újból lehet repülőgéppel és vonattal is Horvátországba utazni. A Ryanair Budapest és Zadar között júliustól októberig hetente kétszer közlekedtet járatokat, Budapest és Rijeka, illetve Split között pedig a cseh RegioJet vonata jár júliusban és augusztusban naponta, szeptemberben pedig hetente háromszor. Ivana Herceg beszélt arról is, hogy a horvát turizmus, és ezzel a vendégek biztonsága érdekében számos intézkedést hoztak az elmúlt időszakban. Példaként említette, hogy áprilisban kezdték el - az egyik kiemelt csoportként - a turizmusban dolgozók oltási kampányát. A korábbi közlés szerint 2020-ban több mint 220 ezer magyar vendég járt Horvátországban, 65 százalékkal kevesebb, mint a 2019-es rekordévben, amikor 644 ezer magyar pihent az adriai államban. Tavaly 1,3 millió éjszakát töltöttek magyar vendégek az országban, ez 60 százalékos csökkenést jelentett a tavalyelőtti, közel 3,3 millióhoz viszonyítva.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.