Lóháton járőröznek tavasztól a rendőrök a budai hegyekben

A Készenléti Rendőrség, a II. Kerületi Rendőrkapitányság és a Pilisi Parkerdő együttműködésében járőröző rendőrök elsősorban a főváros leglátogatottabb erdeiben, például a védett Hárs-hegyen segítik az erdő természetes állapotának megőrzését, illetve a természetjárókat, kutyasétáltatókat, kerékpárosokat és gyalogosokat, hogy konfliktusmentesen élvezhessék az erdei kikapcsolódást - írja közleményében a Pilisi Parkerdő Zrt.

Ahogy beköszönt a tavasz, újra megnő a kirándulók száma a Budai-hegyekben is. Az ország leglátogatottabb erdei találhatók itt, különösen sokan járnak a Hárs-hegyen, a Hűvösvölgy és a Szépjuhászné között. Nem túlzás, hogy errefelé az erdő már-már zsúfolttá válik, és ezért megnő az erdei konfliktusok száma is. Pedig a feszültségek zöme elkerülhető lenne az írott jogszabályok és íratlan erdei illemszabályok betartásával.

Éppen ezért a Pilisi Parkerdő, a Készenléti Rendőrség és a II. Kerületi Rendőrkapitányság közös akcióba kezdett. Márciustól a KÉSZ lovas járőrei ügyelnek az erdei szabályok betartására, és munkájukat a kerületi kapitányság állománya is segíti. A február végi sikeres „próbaüzem” után március végén már fel is tűnik a Hárs-hegy ösvényein a lovasok jellegzetes alakja - olvasható a társaság közleményében.

 

Fontos hangsúlyozni, hogy a járőrök segíteni és tájékoztatni érkeznek az erdőbe, nem céljuk a büntetés. Általános tapasztalat, hogy a kirándulók, kutyasétáltatók, erdei kerékpárosok együttműködők és előzékenyek. A problémák legnagyobb része csupán tájékozatlanságból fakad. Elenyésző kisebbség az, amelyik, a kikapcsolódni vágyókat zavarva, súlyosabb esetben maga és a kirándulók testi épségét veszélyeztetve semmibe veszi az írott és íratlan szabályokat.

A természetjárók közötti konfliktusok legnagyobb része két egyszerű szabály betartásával orvosolható, és a járőrök elsősorban ezekre hívják fel a figyelmet. A kutyasétáltatók jogszabályban előírt kötelessége, hogy az erdőben kedvencüket – a kutya biztonsága, az erdei élővilág és a többi kiránduló nyugalma érdekében – minden esetben pórázon sétáltassák. A szaküzletekben már minden igényt kielégítő, akár sportolást is lehetővé tévő, kifejezetten erdei sétára kialakított pórázok széles választéka kapható.

Az erdőben kerékpározókat pedig arra figyelmeztetik a rendőrök, hogy sporteszközük járműnek minősül, ezért a jogszabály értelmében védett természeti területen – a Budai-hegység nagy része, így a szóban forgó Hárs-hegy is ilyen – csak a kijelölt kerékpárutakon közlekedhetnek. Természetvédelmi területen kívül pedig – a konfliktusok és ütközések elkerülése érdekében – csak azokon az erdei ösvényeken közlekedhetnek, amelyek nem jelzett gyalogos turistaútvonalak! Ennek értelmében a Hárs-hegyen – a védett erdei élővilág nyugalmát őrizve – például nem szabad kerékpározni. Helyette a Pilisi Parkerdő ajánlja az elmúlt években következetes munkával kialakított 350 kilométer hosszú Pilis Bike hálózatát, amely könnyű aszfaltostól kőkemény downhillig számtalan lehetőséget kínál az erdei kerékpározás rajongóinak.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.