Oxigénterápiás kutatásban vesz részt a Lenti Gyógyfürdő

A hiperbárkamrás oxigénterápia felhasználási lehetőségeit kutatná közösen Zala megye Önkormányzata, a Lenti Gyógyfürdő és a Grazi Orvostudományi Egyetem az osztrák-magyar Interreg program keretében - tájékoztatta a zalai vármegye önkormányzata az MTI-t.

Pál Attila, a Zala megyei Közgyűlés elnöke és munkatársai a Grazi Orvostudományi Egyetem mellkasi és hiperbársebészeti osztályának orvosaival találkoztak, amelynek során a hiperbár, vagyis magasnyomású oxigénterápia hatásainak kutatására, oktatására és alkalmazására irányuló Interreg-projekt közös benyújtásának lehetőségeiről egyeztettek. A grazi egyetemen már elkezdődött a poszt-covid-tünetek enyhítésére irányuló kutatás, az új kooperáció pedig lehetőséget kínál ennek folytatására. Az oxigénterápia alkalmazásának területeiről egy közös kutatási programot indítanának, elemzéseket készítenének, különös figyelmet fordítva a poszt-covid-szindrómák kezelésében elért eredményekre. A két ország orvosi egyetemei számára a tantárgyi struktúrába illeszthető oktatási dokumentációt is kidolgoznának a hiperbár oxigénterápia széleskörű gyógyítási lehetőségeiről. Vizsgálni kívánják továbbá, hogy Magyarországon miként kerülhet be ez a terápia a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi kezelések körébe.

A közlemény arra is kitér, hogy Izraelben már jelentős tapasztalatot szereztek az oxigénterápia hatásairól a neurológia területén, így orvosaik segítségével és kutatási eredményeik felhasználásával, nemzetközi konferenciák szervezésével még tovább bővíthető a hiperbárkamrával kezelhető betegségek köre. A zala megyei önkormányzat meghívására heteken belül Lentiben folytatódik a megkezdett munka, a Lenti Balance Medical Centerben, ahol tavaly novemberben adták át az első magyarországi hiperbárkamrát. A projekt révén a még újnak számító, de számos területen bizonyított eredményességgel működő oxigénterápiás gyógyítási lehetőséget is népszerűsítenék, bemutatva, milyen betegségek kezelésekor jöhet számításba a használata, illetve milyen javulást és eredményeket lehet elérni a kezeléssel. A projektjavaslat kidolgozásában magyar oldalról a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft., a Lenti Gyógyfürdő Kft. és Zala Vármegye Önkormányzata vesz részt.

Forrás: MTI


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.